Világfutball: nagy sztár volt, most furcsán vonult vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 08:51
Kedden némiképp váratlanul bejelentette a visszavonulását Pablo Aimar, a River Plate 52-szeres argentin válogatott labdarúgója.



A 35 esztendős Pablo Aimar májusban igazolt vissza korábbi csapatába, a River Plate-be, de sérülések miatt mindössze két mérkőzésen kapott játéklehetőséget, és keddi döntése összefügg azzal, hogy a Libertadores-kupa végjátékában sem számíthatott többre, jobbra.

A 35 esztendős Pablo Aimar májusban igazolt vissza korábbi csapatába, a River Plate-be, de sérülések miatt mindössze két mérkőzésen kapott játéklehetőséget, és keddi döntése összefügg azzal, hogy a Libertadores-kupa végjátékában sem számíthatott többre, jobbra.

„Tegnap tudomásomra hozták, hogy nem leszek ott a Libertadores-kupára készülő keretben, és ebből megértettem mindent. Nem akarom elvenni a helyet másoktól, ezért úgy döntöttem, befejezem a profi pályafutásomat” – írta a játékostársaknak címzett levelében a középpályás.

A River Plate 2–0-ra legyőzte a paraguayi Guaranít a „dél-amerikai BL” elődöntőjének magyar idő szerint szerda hajnali első mérkőzésén, azaz jó az esélye arra, hogy bejusson a fináléba.

Marcelo Gallardo vezetőedző a mérkőzés után elárulta: Aimar nagyon nehezen hozta meg a döntést, ám nem akarta, hogy a környezete lássa rajta az elkeseredést.

Aimar 2000-ben hagyta el a River Plate-et, hogy Európában futballozzon. A legszebb időszakát a Valenciában töltötte (két spanyol bajnok cím, UEFA-kupa-győzelem), majd játszott a Zaragozában és a Benficában (portugál bajnoki cím), sőt egy idényt Malajziában is, mielőtt idén májusban újra aláírt a Riverhez.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
4 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Ancelotti fiát máris arcul csapták a Botafogónál – kiesett a címvédő a Libertadores-kupából

Minden más foci
2025.08.22. 10:07

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28
Ezek is érdekelhetik