Fogadási csalás: elítélték a korábbi diósgyőri támadót

Vágólapra másolva!
2015.09.04. 15:51
Háromévi, végrehajtásában négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte ma a Specializált Büntetőbíróság Rák Róbert korábbi élvonalbeli labdarúgót Szlovákiában – számolt be róla a pozsonyi Új Szó.

A korábbi támadó a DAC háza táján kirobbant bundabotrány nyolc gyanúsítottjának egyike. A bíróság a Szlovák Labdarúgó-szövetség által szervezett mérkőzések látogatásától is eltiltotta.

Rák Róbert két esetben még aktív játékosként vett fel pénzt a mérkőzés eredményének manipulálásáért, öt esetben pedig közvetítők útján intézte el a fogadási csalóknak kedvező meccseredményt, vagy ő maga volt a közvetítő – írja az Új Szó.

Az 1998-ban Diósgyőrben játszó Rák Róbert a botrány kirobbanása idején tagadta bűnösségét, utóbb beismerte, és az eljárás során együttműködött a rendőrséggel. A vádalku része volt, hogy elismeri a terhére felrótt cselekmények elkövetését, és eláll a fellebbezés jogától. A vádalku így a bíróság jóváhagyásával jogerőre emelkedett.

Az ügyész pénzbírságot is indítványozott, de Rák és családja anyagi helyzete nem teszi lehetővé a pénzbírság kirovását.

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A Diósgyőr kétgólos előnyben is volt, mégis a Debrecen nyerte meg a keleti rangadót

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 14:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A DVTK megszerezte Colley-t a Puskás Akadémiától – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.22. 18:17
Ezek is érdekelhetik