Legendák vb-je: Puskás Zidane-t is legyőzte, döntőbe jutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.29. 11:36
Puskás Ferenc bejutott a „Legendák világbajnoksága” névre keresztelt szavazás döntőjébe, ellenfele a Cristiano Ronaldo–Lionel Messi csata győztese lesz.

A „Száguldó Őrnagy” az első körben Marco van Bastent még szorosan, a George Bestet búcsúztató Diego Maradonát viszont imponáló fölénnyel utasította maga mögé, így bejutott a négy közé, ahol a jelenleg a Real Madridot edző Zinédine Zidane volt az ellenfél.

A mintegy 55 ezer szavazat 63 százalékát gyűjtötte be a korábbi magyar futballista, de megjegyzendő, hogy majd’ 26 ezer szavazat érkezett hazánkból – ezek 97 százaléka nem meglepő módon Puskásra.

A másik ágon jóval szorosabb a csata a Ronaldinhót és Johan Cruyffot legyőző Lionel Messi és a Ronaldót és Paolo Maldinit (utóbbit 5 szavazattal!) búcsúztató Cristiano Ronaldo versenyében, meg is hosszabbították 24 órával a végső határidőt, mert a csaknem 236 ezer szavazat mellett sem volt 2000 a különbség – minimálisan a portugál vezet.

Az utóbbi csatára szerdán 11-ig lehet szavazni, a döntő 13 órakor kezdődik a goal.com-on.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
34 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
11 órája

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
23 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
Tegnap, 6:33

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46