Játékossors: elhagyja klubját a fradisták korábbi kedvence

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.16. 08:29
Távozik az ausztrál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle Jetstől Leonardo, az FTC korábbi támadója, aki visszatér Európába.

Leonardo 2014 nyarán hagyta el a Ferencvárost, majd az 1860 Münchenhez szerződött, ahonnan még az ősszel távozott. Az új évet már hazájában, a Sao Paulo állambeli Red Bull Brasilban kezdte meg, ám onnan 24 órán belül kirúgták. a Sao Paulo állambeli Red Bull Brasilban kezdte meg, ám onnan 24 órán belül kirúgták.

A támadó 2015-ben sokáig klub nélkül volt, augusztusban azonban Ausztráliába költözött, és úgy tűnt, megtalálta a helyét, hiszen rendszeresen játszott a Newcastle Jetsben, volt olyan meccse, amelyen a hátán vitte a csapatát.

Leonardo most mégis úgy döntött, hogy a következő szezont már nem jelenlegi klubjánál kezdi meg. Sőt, azt is lehet tudni, hogy visszatér Európába, reményei szerint két hónapon belül megtalálja új együttesét.

Bár a Facebook-oldalán a profilképén most is Fradi-mezben van, a borítóképén pedig Budapesten pózol, kevés az esély rá, hogy visszatérjen a zöld-fehérek korábbi kedvence, mivel a jelenlegi vezetőség magatartásbeli problémák miatt bontott szerződést vele.

 

Legfrissebb hírek

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
10 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
16 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
21 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
2026.10.16. 13:09

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56