FIFA: az etikai bizottság kétéves eltiltást kér Niersbachra

MTI MTIMTI MTI
2016.05.20. 15:53
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága kétéves eltiltást kért a német szövetség (DFB) korábbi elnökére, Wolfgang Niersbachra.

A testület pénteken nyilvánosságra hozott vizsgálati dokumentuma szerint a sportvezető megsértette az etikai kódexet, ezért a bizottság a kétéves eltiltás mellett 30 ezer svájci frankos (8.5 millió forintos) bírságot javasolt. Niersbach a DFB-t és a FIFA-t is érintő korrupciós botrány miatt tavaly novemberben lemondott a posztjáról.

A vesztegetési ügy tavaly októberben robbant ki, amikor a Spiegel című német lap arról írt, hogy a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os világbajnokság helyszínének 2000-es kijelölése előtt, a 24 tagú végrehajtó testületből négy ázsiai tag pénzt kapott tőlük. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfus – az Adidas 2009-ben elhunyt vezérigazgatója – segítségével feketekasszát hoztak létre, és a cégvezető kölcsönözte a pénzt is.

A Spiegel azt írta, Franz Beckenbauer, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, valamint Niersbach, a DFB akkori alelnöke is tudott a megvesztegetésről, a pénzt (6.7 millió eurót) pedig 2005-ben a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak. Niersbach, Beckenbauer és a DFB is határozottan visszautasította, alaptalannak nevezte a Spiegel által írtakat, kijelentve, hogy az újság nem tudja bizonyítani az állításait.

A tíz évvel ezelőtti világbajnoksággal összefüggésben a német ügyészség és adóhatóság, valamint a svájci szövetségi ügyészség is vizsgálatot folytat.

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
16 órája

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39