PSG: a távozó Blanc 22 millió euró végkielégítést kap – sajtóhír

2016.06.24. 08:02
A francia L'Équipe szerint a PSG labdarúgócsapatától idő előtt távozó Laurent Blanc 22 millió eurós végkielégítést kap. A lap úgy tudja, hogy a felek már aláírták a szerződés felbontását, csupán a hivatalos bejelentés maradt hátra, amelyre a napokban, de még a héten sor kerül.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Blanc a nyáron biztosan távozik a párizsi klub éléről. Az 50 éves tréner menedzsere, Jean-Pierre Bernés hétfőn egy franciaországi rádióműsorban már azt is elmondta, hogy a szerződésbontásra még ezen a héten sor kerül. Arról már korábban beszámoltunk, hogy Blanc a nyáron biztosan távozik a párizsi klub éléről. Az 50 éves tréner menedzsere, Jean-Pierre Bernés hétfőn egy franciaországi rádióműsorban már azt is elmondta, hogy a szerződésbontásra még ezen a héten sor kerül.

A PSG új edzője minden bizonnyal Unai Emery lesz, akinek vezetésével a Sevilla az elmúlt három idényben megnyerte az Európa-ligát, de a tréner június 12-én lemondott.

Blanc az elmúlt három idényben háromszor lett bajnok és kétszer nyert Francia Kupát a párizsiakkal, de a Bajnokok Ligájában mindháromszor kiesett a negyeddöntőben.

Legfrissebb hírek

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45