Rapid: „Örülnék neki, de biztosan nem Doll lesz az edző”

2016.11.11. 07:57
null
A korosztályos válogatott Szántó Tamás türelmesen vár a magyar együttes szövetségi kapitányának meghívójára (Fotó: skysportaustria.at)
Szántó Tamás, az edzőváltás közben lévő osztrák Rapid Wien fiatal magyar labdarúgója az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta: bár szívesen dolgozna Thomas Doll-lal, biztosan nem a Ferencváros vezetőedzője lesz a bécsiek új szakvezetője.

 

„Olvastam, hogy felvetődött a lehetséges kiszemeltek között Thomas Doll neve, de Ausztriában ez már nem volt hír – mondta Szántó Tamás. – Itt nálunk három-négy név hangzott el konkrétan, ám Dollé nem volt közöttük. Ezért biztosan tudom mondani, hogy nem ő lesz az új edzőnk. Mi a hétfői tréningen tudtuk meg, hogy váltunk a kispadon, jó lenne, ha mielőbb véglegesítenék a következő szakvezetőnket. Érdeklődve várjuk a közös munkát az új trénerrel. Dollt nem ismerem, nem tudom, hogy ő milyen edzőként, de azért örültem volna neki, mert a magyar futballból érkezve biztosan sok közös témát találtunk volna.”

A 20 éves támadó középpályás/irányító, aki a szezonban a Rapid alapembere lett, kitért a válogatottra is, megerősítve azt, hogy nem áll szándékában az osztrák nemzeti együttesben szerepelni.

„Minden magyar játékos álma, hogy felnőttválogatott legyen, így az enyém is. Türelmesen várok és dolgozom tovább, hogy kiérdemeljem a szövetségi kapitány figyelmét és meghívóját. Bízom benne, hogy idővel megkapom majd a lehetőséget és akkor tudok bizonyítani.”

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43