Ausztria: eldőlt, az FTC-támadó apja megkapta a nagy feladatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 10:49
Az osztrák élvonalbeli Rapid Wien bejelentette: a következő szezonban Goran Djuricin, a Ferencvárosban futballozó Marco Djuricin édesapja lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője.

A 42 éves szakember 2016 novemberében lett a Rapid Wien másodedzője az akkori vezetőedző, Damir Canadi mellett. Canadit a csapat gyengélkedése miatt – 17 tétmeccséből csak hármat nyert meg vele a bécsi együttes – áprilisban menesztették, s mint arról beszámoltunk, Goran Djuricin és Martin Bernhard vették át átmenetileg, a szezon végéig az irányítást. mint arról beszámoltunk, Goran Djuricin és Martin Bernhard vették át átmenetileg, a szezon végéig az irányítást.

A Rapid Wien szerdai közleménye szerint az UEFA Pro-licenc megszerzésétől karnyújtásnyira lévő Goran Djuricin lesz a Szántó Tamást foglalkoztató klub vezetőedzője a 2017–2018-as szezonban. A „Gogo" becenévre hallgató tréner (és társa) irányításával három fontos bajnokit nyert a gárda április közepe óta, valamint 12 év után először bejutott az Osztrák Kupa döntőjébe, ahol a Salzburggal találkozik.

Mint azt korábban megírtuk, a Ferencvárostól távozó Marco Djuricin kizártnak tartja, hogy az édesapja vezette Rapidhoz igazoljon.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Bolla Bendegúz marad a Rapid Wiennél

Légiósok
17 órája

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 17:06

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2025.12.22. 21:35

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25
Ezek is érdekelhetik