Konföderációs Kupa: „Időnként ügyetlen, de nem roppan össze”

MTI MTIMTI MTI
2017.06.26. 12:34
Bizakodva és dicsérően írt az orosz sajtó a labdarúgó-válogatottról, amely a csoportkör után búcsúzott a hazai rendezésű Konföderációs Kupán.

A Rosszijszkaja Gazeta című lap úgy vélekedett, hogy „a csoda egy évet csúszik”, utalva arra, hogy a nyolccsapatos torna a 2018-as oroszországi világbajnokság főpróbája volt. „A csapat elérte a mélypontot, de felemelkedett onnan. A legfontosabb az, hogy a szurkolók a meccsek után tapsoltak, nem pedig köpködtek és fütyültek” – áll a kommentárban.

A Vedomosztyi szerint a szbornaja „visszajött a leshelyzetről”:

„Másodszor fordul elő, hogy a rendező nem jut tovább a csoportból, de a szervezés jó előkészület volt a vb-re. A harmadik hely is jelzi, hogy a bajnokságunk színvonala továbbra sem irigylésre méltó, de a tavalyi Eb-vel ellentétben a válogatottnak volt tartása.”

A Szport Ekszpressz „Könnyes nevetés” című cikkében azt írta, a csapat még nincs kész, és időnként ügyetlen, de nem roppan össze, és jól reagál a kihívásokra. „Van bennük szenvedély” – tette hozzá a lap.

Az oroszok három ponttal az A-csoport harmadik helyén végeztek, az elődöntőbe a hétpontos portugálok és mexikóiak jutottak be.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Az európai szövetség is feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.18. 09:08