Brazília: Kaká visszavonul, készen áll a következő kihívásra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.17. 17:33
A brazil labdarúgó-válogatottal 2002-ben világbajnokságot nyerő Kaká vasárnap, 35 évesen a Twitter-oldalán gyakorlatilag bejelentette a visszavonulását.

„Atyám, sokkal több volt ez, mint amit valaha is el tudtam képzelni. Köszönöm! Készen állok a következő útra. Jézus nevében. Ámen” – írta Kaká a közösségi oldalán.

 


Kaká még a Sao Paulo játékosaként nyerte meg a világbajnoki aranyérmét, 2003-ban igazolt a Milanhoz, amelyben 2009-ig a legjobb éveit töltötte. Ezután négy idényen át a Real Madridot erősítette, majd egy évre újra a Milan labdarúgója lett. Utolsó klubjához, az Orlando Cityhez 2014-ben szerződött, de a floridai csapat csak 2015-ben lett tagja az MLS-nek, addig kölcsönben a Sao Paulóban szerepelt.

Miután idén októberben bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését az Orlando Cityvel, szóba hozták a Sao Paulóval és a Milannal is, de a jelek szerint a pályán már egyik csapat színeiben sem láthatjuk tétmérkőzésen. A futballtól azonban nem szeretne elszakadni, jelezte, hogy sportigazgatóként szívesen kipróbálná magát.

A brazil válogatottban 92 mérkőzésen 29 gólt szerzett. A 2002-es világbajnoki címe mellett 2005-ben és 2009-ben is megnyerte a Konföderációs Kupát a selecaóval, amelyben 2012 októberében, egy Japán elleni felkészülési találkozón játszott utoljára.

A sikerek klubszinten sem kerülték el, a Milannal bajnokságot, Olasz Szuperkupát, Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát és klub-vb-t is nyert egy-egy alkalommal. A Real Madriddal szintén egyszer nyert bajnokságot és Király-kupát.

Különböző egyéni elismerései közül a legfontosabb talán a 2007-es Aranylabdája, azóta csak Cristiano Ronaldo és Lionel Messi nyerte el ezt a díjat.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
6 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik