Lyon: hiába vezetnek a Juve ellen, elengednék a BL-t

Vágólapra másolva!
2020.03.21. 19:02
null
Jean-Michel Aulas számára a bajnokság fontosabb, mint a BL (Fotó: archív)
Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke szerint klubja számára a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) befejezése fontosabb, mint a Bajnokok Ligája, és úgy véli, a többi klubnak is elemi érdeke lenne a bajnoki idény befejezése június 30-ig.

 

A klubvezető egy szombati rádióműsorban arról beszélt, hogy ha a koronavírus-járvány után folytatódik a francia pontvadászat, akkor annak június 30-ig véget kell érnie.

„Ehhez, ha szükséges, bátor döntéseket kell meghoznunk, ezek közé tartozik a Bajnokok Ligája, a Francia Kupa és a nemzetközi felkészülési mérkőzések elengedése is” – fogalmazott Jean-Michel Aulas, aki szerint csak a Ligue 1-re szabad koncentrálni. Hozzátette, eltökéltek aziránt, hogy ha kell, üres lelátók előtt, de befejezzék a szezont.

Aulas azt követően mondta ezt, hogy a francia élvonalbeli klubok elnökeinek pénteki audiokonferenciáján nem vetették el azt a lehetőséget, hogy a bajnokság csak augusztus 31-i határidővel fejeződjön be.

A befolyásos lyoni klubelnök szerint viszont mindenképpen el kell kerülni, hogy a következő idény rajtja csússzon, mert a 2020–2024-es időszakra a korábbiaknál sokkal drágábban, 60 százalékkal magasabb áron keltek el a Ligue 1 közvetítési jogai, ésa későbbi kezdés, egy esetleg megrövidített következő idény minden klubot érintő pénzügyi veszteséggel járna.

A Lyon a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, még február végén 1–0-ra nyert a Juventus ellen, így előnyből várja a visszavágót, amelyet azonban a vírus terjedése miatt elhalasztottak.

A csapat az ugyancsak felfüggesztett francia ligában 28 forduló után a hetedik, hátránya 28 pont a listavezető Paris Saint-Germainnel szemben, de a BL-selejtezőt érő harmadik helytől is 10 pontra van.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik