Játékossors: visszavonult az argentinok vb-ezüstérmes védője

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.07.16. 17:38
null
Ezequiel Garay visszavonult (Fotó: AFP)
Ezequiel Garay, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bajnok argentin labdarúgó pénteken bejelentette a visszavonulását.

A 34 éves hátvéd a közösségi oldalán azt írta, egy születési rendellenesség miatt évek óta csípőfájdalmak kínozzák, előfordult, hogy járni sem tudott, ráadásul másfél éve elszakadt a térdszalagja a jobb lábában. Garay tavaly februárban a Valencia színeiben játszotta az utolsó mérkőzését, azt követően a felépülésére összpontosított, de nem járt teljes sikerrel.

„Több klubbal is tárgyaltam a visszatérésemről, de úgy érzem, becsapnám a szurkolókat, önmagamat és a klubot is” – ismerte el a védő.

Garay a Newell's Old Boys csapatában nevelkedett, majd 2004-ben Európába igazolt, ahol a Racing Santander, a Real Madrid, a Benfica, a Zenit és a Valencia együttesét erősítette. Kupagyőztes volt Spanyolországban, Portugáliában és Oroszországban, utóbbi két helyen bajnokságot is nyert. A Benficával 2013-ban és 2014-ben is ezüstérmes lett az Európa-ligában. Nemzeti színekben Argentínával megnyerte az U20-as világbajnokságot, illetve a 2008-as pekingi olimpiát, míg a felnőttválogatottal – amelyben 32 meccsen lépett pályára – 2014-ben a világbajnokságon, egy évvel később pedig a Copa Américán lett második.

 

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27