Gyász: 49 évesen elhunyt a DVSC korábbi bolgár csatára

Vágólapra másolva!
2021.11.14. 20:58
null
Ivo Georgiev (1972–2021)
A bolgár sportlive.bg híre szerint szombaton, 49 éves korában elhunyt az egyszeres válogatott bolgár csatár, Ivo Georgiev, aki 1996-ban tagja volt az az évi Európa-bajnokságon szerepelő bolgár keretnek, bár a tornán nem lépett pályára. 

Georgiev 1990-ben, 18 évesen igazolt az akkor a másodosztályban szereplő Debreceni VSC-hez, a Lokinál az utolsó idényében, az 1992–1993-as kiírásban az élvonalba feljutó csapat házi gólkirálya lett, ám az NB I-ben már nem juthatott szóhoz, mert a szintén másodosztályú Doroghoz igazolt át.

Georgiev fél év után hazatért Bulgáriába, ahol aztán olyan remek formába került, hogy 1996-ban az az évi Európa-bajnokság előtt Macedónia ellen be is mutatkozhatott a nemzeti csapatban, s bár góllal debütált, többet nem szerepelt a válogatottban, pedig még a nyári kontinenstornán is tagja volt a keretnek.

A 49 éves korában szívelégtelenség miatt elhunyt korábbi támadó 2002-ben vonult vissza az aktív játéktól.

Legfrissebb hírek

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
21 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2025.12.23. 19:22

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:36

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

Gyász: elhunyt kollégánk, a párizsi olimpiáról is tudósító Csudai Sándor

Egyéb egyéni
2025.12.21. 13:17

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57
Ezek is érdekelhetik