MLS: óriási csatát követően a New York City a bajnok

K. B.K. B.
2021.12.12. 00:25
null
Óriási csatát követően a New York City játékosai örülhettek (Fotó: Getty Images)
A New York City 1–0-ra vezetett a Portland Timbers ellen az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásának döntőjében, ám a vetélytárs 7 (!) másodperccel a ráadás vége előtt, a 94. percben egyenlített, így hosszabbításba, majd tizenegyespárbajba torkollott a találkozó, s utóbbiban a New York bizonyult jobbnak, amely története során először hódította el a trófeát.

 

A Gazdag Dánielt is foglalkoztató Philadelphia Uniont az elődöntőben búcsúztató New York City kezdte jobban a finálét, hiszen jóval aktívabb volt, mint a Portland Timbers, a játék javarészt a rivális térfelén zajlott. A 41. percben Maximiliano Moralez beadásából Valentín Castellanos a kapus támasztó lába mellé fejelte a labdát, és habár Steve Clark még így is beleért, védeni már nem tudott.

A második félidőben éledezni látszott a Portland, több ígéretes helyzete is volt, ám úgy tűnt, mindhiába. Csakhogy 7 (!) másodperccel a ráadás vége előtt, a 94. percben a védőről lepattanó labda Felipe Mora elé került, és nem hibázott, 1–1-re módosította az eredményt, ezzel együtt hosszabbításra mentette az összecsapást. A kétszer tizenöt percben nem született gól, így jöhetett a tizenegyespárbaj: Sean Johnson az első két lövést hárította, és noha Clark is fogott egyet, a New York City nem rontott több lövést, így a 2017-ben és 2019-ben elért második helyét követően ezúttal felért a csúcsra, és bajnoki címet ünnepelt.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ
Portland Timbers–New York City 1–1
(Castellanos 41., ill. F. Mora. 90+4.) – tizenegyespárbaj után 2–4

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37

Sallói Dániel: Bajnok akarok lenni az MLS-ben

Légiósok
2026.09.11. 09:48