MLS: húszezren fogadták Messiéket Miamiban – videó

2023.07.17. 07:35
null
Lionel Messit és Sergio Busquetset 20 ezren fogadták Miamiban (Fotó: Getty Images)
Mint arról már szombaton beszámoltunk, az amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miamiban ismét a 10-es mezben játszik a hétszeres aranylabdás Lionel Messi, aki az elmúlt napokban érkezett a városba, s egy áruházban is nyugodtan vásárolgathatott. A világbajnok támadót korábbi klubtársával, Sergio Busquetsszel egyetemben most David Beckham klubjának stadionjában, húszezer néző előtt is bemutatták.

ÓRIÁSI ÜDVRIVALGÁS FOGADTA AZ ARGENTINT

„Jól érezzük majd magunkat, és szép dolgok fognak történni” – mondta beszédében Lionel Messi.



SERGIO BUSQUETS IS NAGY TAPSOT KAPOTT



 


 

Az ünnepség egyébként a heves esőzések miatt két órát csúszott, ezzel kapcsolatban Jorge Mas, az Inter Miami társtulajdonosa csak úgy figalmazott, hogy az eső szenteltvíz.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Keleti főcsoportban 22 mérkőzés után öt győzelemmel, három döntetlennel és 14 vereséggel utolsó helyen álló Inter Miami irányítását az elküldött Phil Neville helyett Messi korábbi edzője, Gerardo „Tata” Martino vette át, s sajtóhírek szerint Jordi Alba és Sergio Ramos is érkezhet a csapathoz.

Az Inter Miamira egyébként ráfér az erősítés, az Opta statisztikái szerint a csapat 2020 óta lejátszott 113 bajnokiján több vereséget szenvedett el – 58-at – mint Lionel Messi a 2005 októberi bemutatkozása óta lejátszott 520 meccsén – 54 vereség.

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
19 órája

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18