Videó: gálameccset és -estet tartottak a nyolcadik Aranylabdájával érkező Messinek

D. S. B.D. S. B.
2023.11.11. 09:59
null
Gálameccset tartottak Miamiban a nyolcadik Aranylabdájával érkező Lionel Messinek (Fotó: Getty Images)
Miután már mindkét csapat számára véget ért az idény, gálameccs keretében vívott egymással felkészülési mérkőzést az Inter Miami és a New York City FC. Az Aranyeste névre keresztelt esemény apropóját a nyolcadik Aranylabdájával érkező Lionel Messi szolgáltatta, aki a mérkőzés előtt rövid beszédet is mondott.

Mint ismert, a katari világbajnokságot az argentin válogatottal megnyerő Lionel Messi nyolcadik Aranylabdáját is átvehette a France Football október 30-i párizsi gáláján.

A US Open-kupán döntős, de az MLS-rájátszásról lemaradó Inter Miami a telt házas DRV PNK Stadionban vívott felkészülési mérkőzést azzal a New York City FC-vel, melynek számára ugyancsak korán véget ért az idény.

A találkozó előtt Lionel Messi a nyolcadik Aranylabdájával érkezett a pályára, majd a közönségnek arról beszélt, hogy remekül érzi magát Miamiban és a következő idényben szeretne trófeákat nyerni együttesével.







A Messi mellett Sergio Busquetset és Jordi Albát issoraikban tudó floridaiak ünneplését azonban alaposan elrontották a New York-iak, akik az argentin klasszis kapufája ellenére a második félidő elején 2–0-ra elléptek, s ezen csak a hajrában Busquets passzából eredményes Robbie Robinson tudott szépíteni, az Inter Miami tehát 2–1-re kikapott az Aranyestén.

 

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
Tegnap, 11:01

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27