Gyász: elhunyt Kiss Árpád, lapunk szombathelyi tudósítója

2023.12.14. 17:29
Címkék
A családtól érkezett a lesújtó hír: 81 esztendős korában elhunyt kollégánk, szombathelyi tudósítónk, Kiss Árpád.

Fotó: Unger Tamás/Vas Népe
Fotó: Unger Tamás/Vas Népe

 

EMLÉKEZÜNK és gyászolunk – csütörtök délután kaptuk a lesújtó hírt: Kiss Árpád elhunyt. 1942 november 23-án született Szombathelyen, és nyolc évtizeden át hűséges volt a városhoz. Ahogyan az volt a Népsporthoz, Nemzeti Sporthoz is azóta, hogy 1974-ben a Haladás–Újpest mérkőzésről tudósított.

Minden sporteseményen találkozhattak vele a szurkolók: asztalitenisz, birkózás, kosárlabda, ökölvívás – ha a városban komoly versenyt rendeztek, Árpi bácsi idejében küldte a tudósítást az eseményekről. Ám a futball volt az élete, gyerekként maga is igazolt játékosa volt a Szombathelyi Postásnak, a megyei első osztályban az egyik legjobb kapusként emlegették. Persze, a Haladás volt a csúcs számára is, a Rohonci úti aréna legfelső sorában ült, és mindig türelemmel, szeretettel tanította a fiatalabb kollégákat.

A hétköznapokon a Szombathelyi Építőipari Szövetkezetnél volt osztályvezető, újságíróként 2000-ben életműdíjat vehetett át a Vas Megyei Sportigazgatóságtól, munkásságát 2015-ben emlékplakettel jutalmazták. Mégis, a legbüszkébb talán a Nemzeti Sporttól kapott pecsétgyűrűre volt, amelyet a lap kötelékében eltöltött ötven év elismeréseként kapott.

Alig egy hete, múlt hétfőn még tőle olvastuk a Haladás–Gyirmót (1–1) NB II-es bajnokiról készült beszámolót, amelyben kiemelte: a vendégek „nagyszerű támadás végén egyenlítettek", de sejthető, a 89. percben esett góltól nagyon is fájt a szíve, hiszen kedvenc csapata kezéből kicsúszott a győzelem. Árpi bácsi csendes ember volt, szerényen élt – szomorúan búcsúzunk barátunktól.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
57 perce

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00