Nem lesz utolsó tánc: Cristiano Ronaldo nem lép pályára Messiék ellen – hivatalos

CS. M.CS. M.
2024.01.31. 16:03
UEFA European Club Football Season Kick-Off 2019/2020 - UCL Draw
Lionel Messi és Cristiano Ronaldo könnyen lehet, hogy már sosem lép pályára egymás ellen (Fotó: Getty Images)
Korábban megírtuk, hogy február elsején talán utoljára csap össze egymással Cristiano Ronaldo és Lionel Messi. Nos, az említett mérkőzés megvalósul, de CR nem lesz ott a pályán.

 

A terveknek megfelelően február 1-jén Al-Naszr–Inter Miami mérkőzést rendeznek. Lionel Messi amerikai csapata két szaúdi gárdával, az Al-Hilallal és az Al-Naszrral csap össze felkészülése során (sőt, előbbivel már játszott is.) Nos, utóbbi mérkőzésen összejöhetett volna a várva várt Messi vs. Cristiano Ronaldo csata, de az Al-Naszr szerdán bejelentette, hogy a kínai túrát is kihagyó, sérült Cristiano Ronaldo nem léphet pályára az Inter Miami elleni meccsen. A két többszörös aranylabdás feltehetően utoljára játszott volna egymás ellen. 

Cristiano Ronaldo és Lionel Messi csapataikkal eddig 35-ször futballoztak egymás ellen. A mérleg Messi felé billen 16 győzelemmel, míg a portugál tízszer nyert Messi ellen kilenc döntetlen mellett. Ha nem a csapatok teljesítményét nézzük, hanem a játékosokat, akkor is az argentin áll jobban. Messinek 21 gólja és 12 gólpassza van ezen mérkőzéseken, míg Ronaldo 20 találatnál és egy gólpassznál jár.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
3 órája

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2026.09.25. 11:01

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18