A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

2026.01.29. 19:32
null
Továbbra is százszázalékosak a spanyolok (Fotó: Getty Images)
A férfi futsal Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában a spanyolok csütörtök kora este 10–3-ra kiütötték a belgákat, így hibátlanul zártak a C-csoportban, míg a szlovénok, mivel 3–2-re kikaptak a fehéroroszoktól, lecsúsztak a továbbjutásról.

Csütörtök kora este megrendezték az utolsó játéknapot a C-csoportban is. A hétszeres Eb-győztes spanyolok a társházigazda szlovénok 4–1-es és a fehéroroszok 2–0-s legyőzését követően a belgáknak esélyt sem adtak a pontszerzésre, és már a nyolcadik perc végén 4–1-re vezettek. A szünet után még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, és végül 10–3-ra nyertek. Az európai rangsorban a második, míg a világranglistán harmadik helyen álló spanyolok tehát az első helyen végeztek csoportjukban, és a vasárnapi negyeddöntőben az olasz vagy a magyar csapattal játszanak a négy közé jutásért.

A kvartett másik továbbjutó helyéért a szlovénoknak a döntetlen is elegendő lett volna a két mérkőzés után pont nélkül szerénykedő fehéroroszok ellen. A társházigazda az első percben vezetett is, majd az ellenfél fordítását követően a 25. percben egyenlített, de még nem volt vége a fordulatoknak. A fehéroroszok a 29. percben újra megszerezték a vezetést, és végül 3–2-re nyertek, így három csapat is három ponttal fejezte be a csoportkört. Az egymás elleni eredményeket összevetve végül a 10–3-as vereség után néhány perccel a belga válogatott örülhetett a továbbjutásnak, és készülhet a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Portugália elleni vasárnapi negyeddöntőre.

FÉRFI FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ, C-CSOPORT (LJUBLJANA)
Szlovénia–Fehéroroszország 2–3 (1–1)
Spanyolország–Belgium 10–3 (4–1)

 
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
1. Spanyolország33––16–4+129
2. Belgium31–211–15–43
3. Szlovénia31–28–11–33
4. Fehéroroszország31–23–8–53

 

Legfrissebb hírek

Csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.10. 19:23

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52

Már nem hibátlan a Veszprém, az Újpest nyerte a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 21:20

A svédeket is legyőzte a magyar válogatott a női futsal Eb-selejtezőben

Magyar válogatott
2026.10.08. 18:10

Női futsal Eb-selejtező: a bosnyákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.07. 18:12

Csak ikszelt idegenben az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.05. 23:32

Futsal vb-selejtező: három légiós a magyar keretben

Magyar válogatott
2026.10.02. 11:52

Futsal NB I: gálázott a DEAC és a Veszprém is

Labdarúgó NB I
2026.09.28. 23:02