Rabah Madzser is érkezik a Nemzeti Sport Gálára

A labdarúgás világából is érkezik külföldi legenda. Bajnokok Ligája-döntőt rendeznek 2026-ban Budapesten, így igencsak indokolt volt díszvendégnek meghívni a BEK/BL-döntők egyik legemlékezetesebb góljának szerzőjét, az algériai és a portói labdarúgás 67 éves legendáját, aki sarokkal írta be magát a futball aranykönyvébe: Rabah Madzsert.

Sokan úgy emlékeznek rá, hogy győztes gól volt az 1987-es Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntőjében Madzser ikonikus sarkazása a bécsi Práter Stadionban a klasszis belga kapus, Jean-Marie Pfaff kapujába. Pedig valójában azzal egyenlített a 78. percben az FC Porto a Bayern ellen, majd két perccel később a brazil Juary szerezte meg a portóiak győztes gólját, amely a kék-fehér csapat első BEK-győzelmét jelentette. Ám nem csoda, hogy mindenki az algériai csodagóljára emlékszik, sarokkal ő szerzett elsőként gólt a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében. Rabah Madzser 1958. december 15-én született Algír közelében, szegény családban, ahol a foci már korán a mindennapok részévé vált. Gyermekkorában az utcákon rúgta a bőrt, mielőtt az NA Huszein Dej utánpótlásképzésébe került volna, ahol gyorsan kitűnt technikai tudásával és gólérzékenységével. A felnőttcsapatban 1975 és 1983 között 94 bajnoki mérkőzésen 58 találatot jegyzett, s 1978-ban Algériai Kupát nyert a csapattal, amivel nemcsak hazájában, hanem a kontinensen is felhívta magára a figyelmet.

Európai karrierjét 1983-ban a francia Racing Paris-ban kezdte, ahol másfél idény alatt 23 bajnoki gólt szerzett, bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a magasabb szintű futballhoz. Itt finomította játékát, különösen a fejelésben és a cselezésben jeleskedett, ami később legendává tette. 1985 tavaszát kölcsönben a Tours-ban töltötte, de azon a nyáron pályafutása fordulópontjához érkezett: a FC Porto szerződtette, s ez a lépés a portugál klubnak is sorsdöntőnek bizonyult. A Portóban Madzser hat év alatt kilenc trófeát emelt magasba, köztük három bajnoki serleget, két Portugál Kupát és a csúcsát jelentő BEK-serleget 1987-ben, majd a világkupát (Interkontinentális Kupa) is, amelyen őt választották a meccs emberének az uruguayi Penarol ellen. A következő idényben, az 1987–1988-as BEK-ben gólkirály lett. Később futballozott a spanyol Valenciában, majd Katarban vezetett le, mielőtt 1992-ben visszavonult.

Porto mellett a hazájában is korszakos hős, hiszen az algériai válogatottban 1978 és 1992 között 87 mérkőzésen 28 gólt szerzett, amely kimagasló mutató egy gyakran szélsőként játszó futballistától. Részt vett az 1982-es spanyolországi vb-n, ahol Algéria meglepetésre legyőzte az NSZK-t és Chilét, Madzser pedig a nyugatnémetek ellen szerzett góljával járult hozzá az emlékezetes 2–1-es győzelemhez. 1986-ban Mexikóban is ott volt a vb-n. 1990-ben pedig Algéria házigazdaként megnyerte az Afrika-kupát, amiben Madzser kulcsszerepet játszott.

Edzői pályafutása sikerekben és a kalandokban is gazdag volt. Katari és algériai klubcsapatok mellett négy ciklusban is volt Algéria szövetségi kapitánya, legutóbb 2018-ban. Egyéni díjai is szépen csillognak: 1987-ben ő lett Afrika aranylabdása, az 1990-es Afrika-kupa MVP-je, 2004-ben a 20. század legjobb arab, 2009-ben a 20. század legjobb algériai labdarúgójának választották meg, illetve egy szavazáson ő lett a múlt század ötödik legjobb afrikai labdarúgója.

„Köszönöm a meghívást a Év Sportolója Gálára. Nagyon örülök, hogy Magyarországra mehetek, nem jártam még ott, remek alkalom, hogy megismerjem ezt a gyönyörű országot. Amikor az FC Portóban futballoztam, nem játszottunk magyar csapat ellen a nemzetközi porondon. A labdarúgás sokat adott nekem, megtisztelő, hogy a futball világában maradhattam különböző szerepkörben. Ezért is érzem hatalmas megtiszteltetésnek, hogy díszvendégként vehetek részt a gálán. Legutóbb a 2025-ös év legjobb afrikai edzője díjat adtam át, és az idei Afrika-kupa sorsolásán vettem részt, illetve az Algéria–Burkina Faso mérkőzést néztem meg, mint az Afrikai Nemzetek Kupája nagykövete. Nagyon várom, hogy kiváló estét töltsünk a magyarországi gálán is. A magyar labdarúgás hagyományait ismerem, az ötvenes években a magyar válogatott volt a világ legerősebb csapata, Puskás Ferenc a világ legjobb játékosa volt, pedig kiváló labdarúgók játszottak akkoriban, mint például Alfredo Di Stéfano. Az Angliában aratott 6:3-as diadal történelmi, hiszen előtte senki nem tudta legyőzni az angolokat a Wembley-ben. Remélem, hasonló magasságokba jut az aktuális magyar válogatott is.”