Futballtörténelem a fiók mélyén – Csillag Péter publicisztikája

„A RÉGÉSZT MINDIG FEL LEHET ISMERNI. Soha nem az eget nézi, nem is a hegyeket, és nem érdeklik a természet szépségei. Lehajtott fejjel jár, mindig keresgél” – írta Agatha Christie, és van igazság a megfigyelésében, még ha a hegyek és a magaslatok dimenzióit sok esetben éppen a földközeli tapasztalatok rajzolják is ki. Sohasem tartoztam a törött nyílhegyekért, rozsdás pénzdarabokért, kopott cserépmaradványokért rajongó fanatikusok közé, a régészek munkáját mindazonáltal őszinte tisztelettel figyeltem. Különösen a múltteremtés mágikus folyamata nyűgözött le, az a szigorú tudományos alapokon nyugvó, mégis boszorkányos képesség, amellyel például egy ötszáz éves nyakláncrészletből újjáépül egy rég elveszettnek hitt társadalmi-kulturális-antropológiai mikrovilág. Az ékszer anyagából, díszítéséből következtethetünk viselője vagyoni állapotára, családi státusára, társasági szerepére, a kor ízlésvilágára, a környék fémmegmunkálási szokásaira, a lelet sérüléseiből a tárgy történetére, drámákra, harcokra, viszályokra, és még ki tudja, mi mindenre.

A sporttörténet vidékén is érdemes az elmúlt idők rétegeibe leásni, egy-egy szekrény mélyén őrzött személyes emlék, értéktelennek tűnő eszköz vagy éppen kézírásos dokumentum éppúgy megvilágíthat egy részletgazdag világot, ahogyan a régészet terén a nyakláncdarab. És ha az Agatha Christie-regényhősök alaposságát követjük, a régi kincseket bújva kiderülhet, az ősök üzenetét nyomozni is van olyan izgalmas felfedezés, mint felvetett fejjel az eget, hegyet csodálni. A felismerés először akkor kerített hatalmába, amikor történelem szakos egyetemistaként diplomamunkámhoz kutattam a kolozsvári labdarúgóélet 1940 utáni társadalmi viszonyait, és a források bűvkörében időnként azon kaptam magam, hogy megyek a szerkesztőségbe az Üllői út járdáján, és képzeletben az erdélyi város hetven évvel korábbi díszletei között bolyongok, nézem a sétatéri tribünre igyekvő kalapos szurkolókat, figyelem a Haggibor-pályán utolsó meccseiket játszó zsidó fiatalokat, várom a pályaudvaron összeverődött tömegben a diadalmas pesti túráról hazaérkező KAC csapatát. Aztán egy csikorogva fékező Merci vagy egy vihorászva mobilozó járókelő ilyenkor rendre visszaszédített a jelenbe, kíméletlenül becsukva az időkaput.

A közelmúltban megint olyan hatás ért, amely sok évtizeddel korábbi időzónába repített, konkrétan 1945 fájdalmas ébredést hozó, háború utáni romlepte nyarának heteibe. Kezembe került egy akkor 19 éves lány, a nemrég külön publicisztikában bemutatott Pajzs Magda (házasságban felvett későbbi nevén Gyulai Ernőné) korcsolyabajnoknő magánnaplója, amelyben több esetben szóba kerülnek fiatalemberek társaságában tett futballmeccs-látogatásai. A szöveg attól különösen izgalmas, hogy szervesen vegyülnek benne a kisasszony privát életének színes élményei és a mérkőzéskörnyezetben átéltek sporttörténeti szempontból is értékes tapasztalatai. Magántörténelem ez, olyan hiteles és őszinte tálalásban, amely azt is a maga természetességével segít megértetni az utókor kíváncsi futballdetektívjével, hogy miként sodródik ki NB I-es bajnokira a háború utáni zűrzavaros időben egy labdarúgáshoz alig kötődő pesti lány.

„1945. július 3. Szombat délután cigarettakötögetéssel foglalkoztam, s Anni meg Kázmér szórakoztattak. Vendégek is érkeztek! Lenke Tiborral és Ilike Pistával. Kedélyesen elszórakozgattunk velük. Este Gyula volt fent. Megbeszélték, hogy meccsre mennek másnap, mi meg moziba készültünk. A mozi elmaradt, s vasárnap délután, amikor Gyula jött Kázmérért, engem is magukkal vittek, miután Gyula megszidott, hogy elefántnak akartam menni szegény fiatalokhoz, hiszen ők csak azért várják a vasárnapot, hogy kettesben lehessenek. A meccs szép, izgalmas mérkőzést eredményezett. Előtte atlétikai verseny volt, melynek során fogadáson nyertem egy mozijegyet Gyulától. Ő azt állította ugyanis, hogy a magasugró viszi a magasságot, én meg azt, hogy nem. Az első félidejében a meccsnek nagyon drukkoltam, hogy nem fogok gólt látni, de 1:0-ás félidő után az FTC 4:0 arányban győzött az MTK felett. Mint jó Fradi-drukkerek, határtalan örömünk volt a gólok – főleg az első – miatt, majdhogy össze nem ölelkeztünk! Az utak nagyrészét a sok ember miatt gyalog tettük meg, s itthon kiderült, hogy a meccsen Gyula vendége voltam, mivelhogy szerinte én nem akartam menni és ő vett rá engemet.”

Magánélet és sportkrónika furcsa egyvelegét olvashatjuk ki a Nemzeti Sport korabeli beszámolójából is, amelyből kiderül, Gyetvai László, az FTC balszélsője friss családapaként kiváltképp feldobott lelkiállapotban küzdött aznap. Kanyarodjunk vissza azonban az élénk társasági életet élő korcsolyázónő mindennapjaihoz, amelynek éppúgy része volt a táncdélután, a konyakozás és az éjjeli poloskakergetés, mint a pesti meccskaland!

„1945. július 8. Délután Geyzával a Semmelweis utcában az angolkisasszonyok táncdélutánján voltunk. Bódy Marika, Kertész Franci, Mohr Vili és egy-két jeges voltak az ismerősök. Egészen jól elszórakoztunk és 8 után jöttünk hazafelé, Geyza szokatlan jó hangulatban volt. Vártuk Erzsókot és Rellyt, de nem jöttek, így aztán csak Gyula és a később felhívott Barta Zsuzsi voltak a kültagok. Relly megbosszulására megittuk az össz konyakot, és elfogyasztottuk a vasárnapi tészta felét. Kicsit túl jó volt a hangulat, úgyhogy a végén már egymás után szaggattam a cigarettahüvelyeket, pedig egész remekül ment a töltögetés. Ittunk és cigarettáztunk, s a hangulat emelkedett volt. Rengeteget nevettünk, persze szörnyű marhaságokon. Gyulával az est folyamán pertut ittunk, s mikor búcsúzkodtunk, arcon csókolt. […] Vasárnap délben Ilikéék voltak nálunk ebéden, délután Anni, Kázmér, Gyula és én meccsre mentünk. MTK–Ganz és Fradi–NSC mérkőzésre. Közel sem volt olyan szép és izgalmas, mint a múlt vasárnapi, de így is nagyon tetszett. Most magas oldalon voltunk páholyban. Odafelé a villamoson láttunk egy rém ízléstelenül öltözött nőt: japán szabású nyári ruha és elálló kombiné, Gyula szerint köldökruha, mert ha az ember a könyökét nézi, a köldökét látja. Éjjel irtózatos segítségkiabálás volt a Király utcában és itt, a mi utcánkban, lövöldöztek is erősen, s egész félelmetes volt a helyzet. Az éjszakám különben is nyugtalan volt, mert anyuka poloskákat keresett, és én álmomból felébredve találtam is hármat. Utána azt álmodtam, hogy korzóznak rajtam és nem tudok tőlük sehogyan sem szabadulni.”

Utánanéztem: a naplóbejegyzés pontosan tükrözi az eseményeket, az Üllői úti stadionban azon a vasárnapon valóban egymás után két mérkőzést rendeztek, 16 órától az MTK és a Ganz játszott egymással 1:1-es döntetlent, 18 órától az FTC és a Nemzeti SC csapott össze egymással, a ferencvárosiak nyertek 9:0-ra. Ám ami a legkülönösebb az akkori lebonyolításban, a tavaszi–nyári gyorsított bajnokság olyan feszes menetrendet követelt, hogy ugyanezek a csapatok már az előző napon is megmérkőztek egymással (FTC–NSC 10:0, MTK–Ganz 3:1). Szombat, vasárnap ritmusban robogtak előre a csapatok – ez még Gianni „48” Infantino FIFA-elnök végletekig felturbózott világában sem fordulhatna elő ma már.

„1945. július 25. Vasárnap délelőtt templomban voltam, s ebédre vendégeink jöttek: Éryék. Pistától nagyon szép rózsacsokrot kaptam, túlnyomórészt pirosakat. Kázmér későn jött haza, s így csak az utolsó percben estünk ki a meccsre Újpestre. UTE–FTC derby mérkőzés volt 3:2 végeredménnyel. Ülőhelyet már nem kaptunk, s így a rendkívül poros állóhelyen kellett ülnünk. Meg is fogadtam, hogy egyhamar nem fog engem az Újpesti Stadion látni. Pista sokat húz Gyulával, s jót mulatott a Fradi-gólon. Gyula örömében megcsókolt, s mikor látta, hogy Pista nagyon megnézte, gondolt egyet, és Annit is megcsókolta. Rendkívül koszosak lettünk, itthoni első dolgunk volt megmosakodni.”

A körülményeket illető kritikát alátámasztja a korabeli sajtó is, a Kossuth Népe lap így fogalmazott a húszezer ember jelenlétében rendezett sporteseményről: „Az óriási nézősereg megoldhatatlan feladatok elé állította az újpesti rendezőséget.” Meg kell még jegyezni azt az apróságot, hogy az Újpest 3:2-es győzelmével megnyerte aznap a bajnokságot – de ez persze mellékszál Gyula ügyesen időzített csókjához képest…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!