Wolfsburg: Dzeko nem megy Milánóba, marad a német bajnoknál

2009.06.29. 01:07
Nem lesz az AC Milan játékosa Edin Dzeko – erről maga az érintett beszélt a Sky Sports 24-nek adott interjújában. A bosnyák válogatott csatár elmondta, szívesen játszana a piros-feketéknél, de tiszteletben tartja, hogy szerződés köti a német bajnokhoz.
A Milan fő célpontjának számító Edin Dzeko négyszemközti tárgyalásokat folytatott a VfL Wolfsburg vezetőedzőjével, Armin Veh-vel, és abban maradtak, hogy a bosnyák támadó a német bajnokcsapatnál folytatja pályafutását.„Wolfsburgban maradok– mondta Dzeko vasárnap a Sky Sport 24-nek. – Ugyanakkor nem vagyok boldog. Szeretnék a Milanban szerepelni, de a klub úgy döntött, hogy nem enged el.”Amint arról korábban beszámoltunk, a VfL 30 millió eurót szeretett volna kapni egyik legjobbjáért, míg az AC Milan csak 20-at adott volna – így valószínűleg az Arsenal támadóját, Emmanuel Adebayort próbálják majd meg Milánóba csábítani.Dzeko 32 mérkőzésen 26 gólt rúgott a német bajnokság legutóbbi kiírásában, és nagy szerepe volt abban, hogy a Wolfsburg megszerezte története első bajnoki címét.
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40