Hajnal gólt lőtt, a Bayern meg sem állt nyolcig

2011.05.07. 17:50
null
Arjen Robben érkezik a mesterhármast elérő Mario Gomez és a többiek köszöntésére (Fotó: Reuters)
Hajnal Tamás góllal járult hozzá csapata, a VfB Stuttgart győzelméhez és biztos bennmaradásához, illetve ahhoz, hogy a St. Pauli vendégeként fölényesen nyerő Bayern München legrosszabb esetben a harmadik helyen végezzen a német labdarúgó-bajnokság 2010–2011-es idényében. Szombaton, a 33. fordulóban biztossá vált a Mainz indulása az Európa-ligában, valamint az, hogy a St. Pauli kiesik.

 

HARC A BAJNOKOK LIGÁJÁÉRT: A HANNOVER ELSZÁLLT

Mivel a Borussia Dortmund már korábban megszerezte a bajnoki címet, leginkább a másik két BL-helyért vívott harcra figyelt a publikum. Nos, a Bayern München nemcsak hogy legyőzte – és ezzel a másodosztályba lökte – a St. Paulit, hanem olyan gólfesztivált rendezett, amilyennel szinte biztossá tette Mario Gomez gólkirályi címét. A támadó az ötödik mesterhármasát ért el ebben a bajnokságban, és 27 gólnál tart.

A fölényes sikerrel eldőlt, hogy a bajorok indulhatnak a Bajnokok Ligája következő kiírásában – egyelőre a selejtezős hely a biztos.

ST. PAULI–BAYERN MÜNCHEN 1–8

 

Abban, hogy a Hannover kiszállt a BL-harcból, jelentős érdemei vannak Hajnal Tamásnak is. A magyar válogatott középpályás volt ugyanis az, aki jól eltalált lövésével az 58. percben megszerezte a vezetést a Stuttgartnak a hannoveriek ellen. Hamarosan jött a második hazai találat is, és bár a Hannover szépített, „csak″ az Európa-ligában indulhat az ősszel.

HAJNAL-GÓL A HANNOVER ELLEN

 

Hajnal a 74. percbeli lecseréléséig volt a pályán a bennmaradását e sikerrel hivatalossá tévő Stuttgartban.

De vissza a Bayernhez, amely akár az automatikus BL-indulást jelentő második helyet is elcsípheti még, hiszen a Leverkusen nem bírt a Hamburggal. Az utolsó körben a bajorok éppen Hajnal csapatát, a Stuttgartot fogadják, míg a három pont előnyben lévő Leverkusen a Freiburghoz látogat. Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.

HARC AZ EURÓPA-LIGÁÉRT: A MAINZ ÖRÜLHET

A mainziak a januárban súlyos sérülést szenvedő Szalai Ádám nélkül hajtották végig a tavaszt, és ha a BL-be végül nem is jutnak el, az Európa-ligában ott lesznek ősszel. A Schalke otthonában aratott szombati siker fő letéteményese Lewis Holtby volt, aki gólja mellett két gólpasszt is adott – a második félidő elején még a Schalke vezetett... A mainziak nem nevezték Lőw Zsoltot a mérkőzésre.

A Mainz egyetlen El-vetélytársa a Nürnberg volt, amely bár vezetett, végül hazai pályán kikapott a Hoffenheimtől.

HARC A BENNMARADÁSÉRT: MÉG HÁRMAN AGGÓDHATNAK

Már említettük, hogy a súlyos vereséget szenvedő St. Pauli ezen a délutánon elbúcsúzott az élvonalból. Hogy ki tart vele, az csupán a jövő heti utolsó fordulóban dől el.

A három érdekelt közül a legrosszabb pozícióban a hazai pályán vereséget szenvedő Frankfurt van, amely a Dortmundnál vizitál. A sorozatban három győzelmet elkönyvelő Mönchengladbach a Hamburg vendége lesz, a Wolfsburg a Hoffenheim otthonába látogat.

A Frankfurt, Mönchengladbach, Wolfsburg hármasból egy bennmarad, egy kiesik, egy pedig az osztályozón kap javítási lehetőséget.

A krónika teljessége kedvéért jegyezzük fel, kik menekültek meg a szombati játéknapon. Az osztályozó fenyegette a Hoffenheim, Schalke, Kaiserslautern, Stuttgart kvartett tagjait, a Werder Bremen és az 1. FC Köln akár az automatikus kiesők közé is csúszhatott volna – immár biztos, hogy a hat csapat nevével találkozunk a következő idény sorsolásakor.

Említésre érdemes, hogy a brémaiak bajnokveréssel hosszabbították meg élvonalbeli tagságukat.

BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
St. Pauli–Bayern München 1–8 (Eger 78., ill. Gomez 10., 52., 86., Van Buyten 32., Robben 54., 84., Ribéry 74., 88.)
VfB Stuttgart–Hannover 2–1 (Hajnal 58., Okazaki 61., ill. Stindl 66.)
Bayer Leverkusen–Hamburg 1–1 (Kiessling 54., ill. Westermann 2.)
Schalke 04–Mainz 1–3 (Huntelaar 47., ill. Schürrle 52., Holtby 82., Noveszki 85.)
Nürnberg–Hoffenheim 1–2 (Wollscheid 16., ill. Roberto Firmino 40., G. Sigurdsson 87.)
Mönchengladbach–Freiburg 2–0 (Hanke 80., Reus 82.)
Werder Bremen–Borussia Dortmund 2–0 (M. Silvestre 6., C. Pizarro 64.)
Wolfsburg–Kaiserslautern 1–2 (Mandzukic 6., ill. Lakic 25., Amedick 44.)
Eintracht Frankfurt–1. FC Köln 0–2 (Sihi 24., Podolski 93. – 11-esből)
AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 33 22 6 5 64–21 43 72
2. Bayer Leverkusen 33 19 8 6 63–44 19 65
3. Bayern München 33 18 8 7 79–39 40 62
4. Hannover 33 18 3 12 46–44 2 57
5. Mainz 33 17 4 12 50–38 12 55
6. Nürnberg 33 13 8 12 46–42 4 47
7. Hamburger SV
33 12 8 13 45–51 –6 44
8. Freiburg 33 13 5 15 41–49 –8 44
9. Hoffenheim 33 11 10 12 49–47 2 43
10. Kaiserslautern 33 12 7 14 45–49 –4 43
11. VfB Stuttgart 33 12 6 15 59–57 2 42
12. Werder Bremen 33 10 11 12 45–58 –13 41
13. 1. FC Köln 33 12 5 16 45–61 –16 41
14. Schalke 04
33 11 7 15 37–42 –5 40
15. Wolfsburg 33 8 11 14 40–47 –7 35
16. Mönchengladbach 33 10 5 18 47–64 –17 35
17. Eintracht Frankfurt 33 9 7 17 30–46 –16 34
18. St. Pauli 33 8 5 20 34–66 –32 29

 

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49