Schalke: Huntelaar a jövő heti BL-mérkőzésre felépülhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.12. 17:20
Jens Keller vezetőedző szerint a Mainz ellen megszerzi első pontjait idegenben a Schalke, amely szombaton 15.30-tól lép pályára Szalai Ádám korábbi csapatának vendégeként. A szakember azt is megemlítette, hogy a magyar légiós számára különleges lehet a találkozó, és hogy a térdsérüléssel bajlódó Klaas-Jan Huntelaar a Steaua elleni jövő heti BL-meccsen visszatérhet.

„A Hannover elleni meccs második félidejében és a Leverkusen ellen már összeállt a játékunk, így eljött az ideje, hogy megszerezzük az első pontjainkat idegenben –mondta Keller a csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Az előző idényben kétszer vezetett ellenünk a Mainz, mégis szereztünk egy pontot. Előtte tíz bajnokiból csak egyet nyertünk meg, az a meccs volt a fordulópontja az idényünknek. Bízom benne, hogy most is így lesz."

A Schalke eddig mindkét idegenbeli meccsét elveszítette, a Wolfsburgtól négyet kapott, Hannoverben 2–1-re veszített. A Mainz ugyanakkor hazai pályán a Stuttgartot és a Wolfsburgot is legyőzte, a zöld-fehérektől gólt sem kapott. Keller erős kezdést vár a hazaiaktól.

„A Mainz az első húsz percben nagyon veszélyes lesz, taktikailag sokszínű és variálható a csapat, nem véletlen, hogy három győzelemmel rajtolt – mondta Keller, aki Szalai kötődéséről is beszélt. – Nem látom Ádámon, hogy különösen izgulna a mainzi fellépés előtt, de számára mindenképpen különleges lesz ez a mérkőzés."

Keller az ellenfélből az első négy fordulóban öt gólt szerző Nicolai Müllert emelte ki. A Schalkéba visszatér eltiltása után a csapatkapitány, Benedikt Höwedes, de Felipe Santana megfázással küzd, Christian Fuchs pedig kisebb sérüléssel érkezett meg az osztrák válogatottól. Klaas-Jan Huntelaar most még biztosan nem játszik térdsérülése miatt, de a jövő heti BL-nyitányra felépülhet.

„Még korai lenne pályára küldeni, de bízunk benne, hogy a Steaua elleni jövő heti Bajnokok Ligája-meccsen már bevethető lesz" – mondta Keller.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
15 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
18 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22
Ezek is érdekelhetik