Hertha: Dárdai Pál segítséget kér, mi legyen a taktika?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.23. 12:05
Dárdai Pál felnőttként kezeli a játékosait, pénteken például maguk dönthetik el, mi legyen a taktika az Ingolstadt ellen – írja a Bild a Hertha labdarúgócsapatának bajnoki készülődéséről.

Dárdai Pál döntési szabadságot ad a játékosainak, cserébe viszont fokozott felelősségtudatot vár el tőlük – írja a német lap, emlékeztetve arra, hogy a berlini csapat magyar vezetőedzője meglehetősen elkeseredett volt a múlt szombati, Schalke elleni bajnoki (1–2) 92. percében kapott gól, pontosabban a pontrúgások előtti eredménytelen védekezés miatt.

Az együttes teljesítményével összességében elégedett tréner már akkor jelezte, hogy igényli futballistái véleményét.

„Rendelkezésünkre áll a védekezés teljes taktikai repertoárja – idézi pénteki számában a Bild Dárdait. – A pénteki edzés előtt a játékosokon lesz a sor, hogy elmondják, a jövőben az emberfogásra vagy a területvédekezésre helyezzük a hangsúlyt. A srácok tudják, mi felel meg a komfortzónájuknak, a taktikát pedig tanácsos úgy meghatározni, hogy jól érezzék magukat a pályán.”

A tabella ötödik helyén álló Hertha szombaton az újonc Ingolstadt otthonában vív bajnoki mérkőzést.

Legfrissebb hírek

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
15 órája

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
Tegnap, 20:28

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
Tegnap, 18:54

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:44

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51