Hertha: Talán túlságosan is tiszteltük őket – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.31. 21:03
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője elismerte, a Mönchengladbach megérdemelten győzte le csapatát Berlinben szombat délután.

„Csak az első tizenöt percben voltunk versenyben, a későbbiekben futottunk az események után, nagy volt számunkra a sebesség. Talán túlságosan is tiszteltük az ellenfelet. De nem baj, hogy hideg zuhany zúdult Berlinre, hiszen néhányan már az Európa-ligába jutást emlegették errefelé” – összegzi a Bundesliga hivatalos honlapja Dárdai Pál értékelését a 4–1-es hazai vereség után.Dárdai Pál értékelését a 4–1-es hazai vereség után.

„Az volt a célunk, hogy uraljuk a meccset, védekezésre kényszerítsük az ellenfelet. Nagyon rámenősen futballoztunk, szép gólokat szereztünk, le a kalappal a csapat előtt azért, ahogyan ezt a feladatot kipipálta!” – fogalmazott André Schubert, a sorozatban a hatodik bajnokiját megnyerő Mönchengladbach vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
5 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
18 órája

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
2026.09.05. 18:54

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51