Hertha: dupla esély a Dárdai fivéreknek?

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 14:00
null
Dárdai Palkó ebben az idényben még nem játszott a Bundesligában (Fotó: AFP)
Dupla esély a Dárdai fivéreknek? – teszi fel a kérdést a Bild. A német lap arról ír, elképzelhető, hogy a hétvégi, Eintracht Frankfurt elleni találkozón Dárdai Palkó és Dárdai Márton is pályára lép.

 

Jelenleg összesen kilenc játékos sérült a Herthánál, így reális az esélye annak, hogy a 21 éves Palkó és a 18 éves Márton először kerüljön be együtt a berliniek keretébe.

A középhátvéd Márton már hetek óta a profikkal tréningezik, a csapat legutóbbi négy mérkőzésén rendre ott volt a keretben, de pályára még nem lépett a felnőttcsapatban.

Palkó kilenc mérkőzést abszolvált édesapja, Dárdai Pál irányítása alatt, azonban Ante Covic nem számolt vele. A fiatal szélső most megkaphatja az esélyt Bruno Labbadiától, aki egyre gyakrabban tart igényt a szolgálataira a gyakorlások során.

Az 54 éves vezetőedzőn és a csapaton már nincs nagy nyomás, a Hertha szinte biztosan nem esik ki, szombaton ráadásul a Frankfurtot látja vendégül, amely szerda este kupaelődöntőt vív Münchenben, így akár a fiatalok is szóhoz juthatnak a mérkőzésen.

JÚNIUS 13., SZOMBAT

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ

15.30:
Hertha BSC–Eintracht Frankfurt

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34
Ezek is érdekelhetik