NFL: eltiltás és sérülés - klasszis védők szezonja ért véget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 18:20
null
Sean Lee-nek újabb szezonja ért idő előtt véget (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) legutóbbi kiírását megnyerő Seattle Seahawks két évvel meghosszabbította elkapója, Doug Baldwin szerződését.


Az előző alapszakaszban 778 yardot, a konferenciadöntőben 106-ot, a Super Bowlban pedig 66-ot termelő elkapónak így három évig van szerződése a címvédőnél, amelynek színeiben ezen időszak alatt 13 millió dollárt kereshet.

A Dallas Cowboys félelmei beigazolódtak, a liga egyik legjobb linebackere, Sean Lee egész idényre kidőlt, miután a vizsgálatok megerősítették, hogy elszakadt az elülső keresztszalagja.

Hasonlóan járt a Chicago Bears új igazolása, Domenik Hixon is, aki már harmadik alkalommal szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, ez utóbbi pedig könnyen lehet, hogy egyben a karrierje végét is jelenti.

A Buffalo Billsnél eközben bejelentették, hogy az irányítósiettető Mario Williams, a linebacker Kiko Alonso és a szélső elkapó Robert Woods is műtéten esett át a holt szezon elején (előbbi kettő csípő, utóbbi boka), és hogy mindhármuk felépülése jól halad, s Doug Marrone szerint egyaránt játszhatnak az első fordulóban. Mellettük még a söprögető Aaron Williams és az elkapó T. J. Graham is műtét után lábadozik az együttesnél.

Friss hír, hogy az Arizona Cardinals kiváló belső linebackere, Daryl Washington egész éves eltiltást kapott tiltott szerek használata miatt. Washingtonnak amúgy is sok van a rovásán, bántalmazás közben eltörte gyermeke édesanyjának a kulcscsontját.

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014-es idénye előtti uborkaszezon során történik, egy helyen!
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
3 órája

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

Újabb izgalmas végjáték után a Seattle a Rams legyőzésével jutott a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 04:09

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

NFL: a félelmetes védelem újra előlépett – a Seahawks szerezte meg az NFC első kiemelését

Amerikai sportok
2026.01.04. 10:48
Ezek is érdekelhetik