Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Van ugyan a mondás, hogy a játékosok teremtik az edzőt, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott esetében mégis a szövetségi kapitánnyal, Török Bódoggal kell kezdeni.

Azaz, nem volt ő szövetségi kapitány, rendre „a válogatott edzője” titulus szerepelt a neve mellett regnálása első időszakában (1955–1968), ám a gyakorlatban ő volt minden.

Edző 1952-ben lett. Ez még a nagypályás játék volt, ám három évvel később már ott bábáskodott a kispályás változat honi kezdeteinél, olyannyira sikerrel, hogy 1958-ban a Goldberger női csapatával bajnokságot nyert. Az első teremkézilabda-világbajnokságon 1957-ben Jugoszláviában már a válogatott mellett dolgozott, a csapat a csoportban (4:8) és a döntőben (1:7) is kikapott Csehszlovákiától, így lett második.

A második világbajnokságra 1962-ben nagy reményekkel utaztak a lányok. Joggal, mert Török Bódog kemény felkészülést vezényelt, középpontban az erőnléttel. „A válogatott keret tagjairól 1959 óta rendelkezésemre álló adatok szerint a lányok jelentős fejlődésről tettek tanúbizonyságot. A jó fizikai felkészülés egyik lényeges tényezője lehet az eredményes világbajnoki szereplésnek” – nyilatkozta egy tatai felmérés után. 

Ez még a hőskor volt, például a Kisstadionban a válogatott játékosok rostálással segítettek abban, hogy a salak megfelelő állapotban várja a bajnoki meccseket… 

A világbajnokság nem sok jót hozott, a dánoktól (4:8), a házigazda, későbbi győztes románoktól (7:9) és Csehszlovákiától (5:6) egyaránt kikapott a csapat, így 5. lett. 

Nagy volt a csalódás. „Magasítani, gyorsítani és erősíteni kell a csapatot” – vallotta Török Bódog, ám kérdés volt, hogy a lányok elkeseredettségükben vállalják-e az akkoriban szokatlanul kemény munkát. Egy későbbi beszámoló szerint „többen abba akarták hagyni a játékot, Török Bódog sem látott mindjárt kiutat. De aztán elhatározták: megkísérlik bizonyítani, hogy a szorgalom, az áldozatos munka ára egyszer mégiscsak megtérül”.

Így jött el 1965, az újabb vb esztendeje. A nyugat-németországi tornáért az NDK-val vívott selejtezőt a csapat. Nehézség volt, hogy a bajnoki meccseket nálunk salakpályán vívták, a világbajnoki selejtezőkre és a tornára pedig teremben került sor. Az átállás nem volt könnyű, de a Start Bratislava elleni két felkészülési meccs (21:9, 16:6) után Török Bódog elégedett lehetett.

Az első NDK elleni találkozóra Tatán, az edzőtáborban került sor, csak ott volt kézilabdára alkalmas terem. „Mint ismeretes, a tatai csarnok nézőtéri része meglehetősen korlátozott. Mindenekelőtt meghívottak férnek be a pálya köré, jegykiadásra így nem lehet számítani” – adta hírül a Népsport.

A csapat 8:6-ra nyert, kétgólos előnnyel utazott Schwerinbe, ahol a lányoknak szokatlan volt, hogy 3000 néző figyelte a játékot. Talán ez is közrejátszott abban, hogy 6:4-re kikaptak, azaz összesítésben 12:12-re végeztek, így sorsolás következett. „A játékvezető, a cseh Eduard Pardubsky nyugodtan pergeti fel a levegőbe az egymárkást. A néma csendben sokszorosan hangzik a koppanás a hajópadlón. A pénz mintha tréfát űzne idegeinkkel: az élén gurul, és közben hol jobbra, hol balra dől, megállapodni semmiképpen sem akar. Végre megpihen, hogy eldöntse, melyik csapat lesz ott a világbajnoki nyolcas döntőben. A játékvezető lehajol, majd rámutat Guricsnéra. A női könnyek tovább ömlenek, mint a záporeső” – így a Népsport érzékletes beszámolója, de a lényeg: mi jutottunk tovább.

Nagy megkönnyebbülés volt, olyannyira, hogy novemberben a világbajnokságon is felszabadultan játszottak a lányok. 

A csoportban Csehszlovákia volt az első ellenfél (7:4). Kezdeti bizonytalanság (a tudósító, Szántó György szerint éppen 13 perces) után jól védekezett a csapat, ráadásul kritikus pillanatokban szerzett gólokat, különösen Schmidtné Holub Mária volt elemében, négyszer talált be a kapuba. A mezőny legjobbja azonban a kapusunk, Rothermel Anna volt, a szakemberek úgy vélték, szinte nem is lehet neki gólt lőni, előre odaadták neki a torna legjobb kapusa címet (aztán el is nyerte).

A címvédő románok következtek, akik nagyon figyeltek Schmidtnére, aki leginkább futtatta őrzőjét, Elena Hedesiut, aki úgy tíz percig bírta a tempót. Góllövőnek viszont előlépett Romhányiné Tóth Mária, ezúttal ő vállalt egy négyest. A 9:6-tal már csoportgyőztes és döntős volt Magyarország, ám azért – biztos, ami biztos – magabiztosan nyertünk (15:5) Lengyelország ellen is, jöhetett Jugoszlávia – az aranyéremért.

„Mint az várható volt, mindenekelőtt hatalmas küzdelem jellemezte a világbajnokság döntőjét” – kezdett közhellyel a tudósító, ám aztán kiderült, hogy „a jugoszláv lányok nemegyszer csak szabálytalanságok árán tudtak labdát szerezni, illetve gólszerzési kísérletet tenni. A játék képére jellemző: a magyar kézilabdázónők nem vették át ellenfelük küzdőmodorát, s a mérkőzés végéig biztosan kézben tartották a játék irányítását. Sokkal biztosabb támadójátéka és a második félidőre rendkívül feljavuló védekezése következtében csapatunk biztos győzelmet szerzett”. A vége 5:3 lett – világbajnok a csapat.

Kiderült, hogy kispályás női válogatottunknak a dortmundi finálé volt az ötvenedik mérkőzése, miközben „mindig csak a háttérben, a lányok legnagyobb bizalmát élvezte egy férfi. Lépésről lépésre építette fel tervét Török Bódog”.

Jöhetett a hivatalos bankett a csarnok Aranytermében (Goldsaal), ahol nagy ováció fogadta a mieinket, ám az igazi ünneplés a csapat városszéli kis szállodájában következett, ahol a különteremben „az emlékek felelevenítése, énekléssel és tánccal fűszerezve, kora reggelig tartott”. Akkor tértek nyugovóra a hősök, amikor „a bárpultnál vasárnapi koránkelők üldögéltek. Söröztek. És olykor nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illették a rendezőket meg a tévét”. Korábban ugyanis televíziós közvetítést ígértek a vb helyosztóiról, ám ez elmaradt, így itthon sem láthatták.

A lányok osztatlan sikert arattak – szakmailag is. „Török Bódog nem ragaszkodott a merev, sablonos játékhoz, de azért tanított a lányoknak olyan támadási és védekezési figurákat, amelyeket a világbajnokságon kitűnően alkalmaztak. Jórészt ennek eredményeként a magyar csapat játszott a vb mérkőzésein a legszínesebben, a legváltozatosabban. Bárki ellen bármit tudjunk játszani – ez volt az edző alapelképzelése” – foglalta össze a lényeget a Népsport.

A vb örök emlék, maradandó dicsőség. A csapatkapitány, Guricsné Pásztor Erzsébet évtizedekkel később így beszélt: „Higgye el, eszünkbe se jutott, hogy mi milyen jók vagyunk. Minden meccsre készültünk, minden meccs fontos volt, mondhatni: létkérdés. Főként a válogatottnál. Ha kikaptunk, ránéztem Török Bódogra, az áldott Bogyi bácsira és menten úgy éreztem, vége a világnak.” 

Kapitányként a kapus vehette át a világbajnoki kupát, s amikor ránézett a többiekre: „Láttam, hogy Bogyi bácsiról lerí a magány. Mindig befelé forduló ember volt. Mi ölelkeztünk, sírtunk, ordítoztunk, van is valahol egy fotóm, azon jól látszik, hogy mindegyikünk másként tombol az örömtől. Ő pedig ott áll egyedül. Képtelen volt föloldódni.”

Ezzel együtt: „Óriási edző, fantasztikus ember. Csapatkapitányként szorosabb volt vele a viszonyom, mint a többieké, elfogadott, a társának tekintett, figyelt arra, amit mondok, mert tudta, hogy a női lelket teljesen sohasem értheti meg. Mindent megengedett nekünk, de megkövetelte, hogy figyeljünk a határokra. Mindig tudnunk kellett, hogy mi a magyar válogatott vagyunk, s ez arra kötelez, hogy tartásunk legyen.”

Ez a lényeg.

Emlékeztető     
3. női kézilabda-világbajnokság
Nyugat-Németország, 1965. november 7–13.
Déli csoport:
Magyarország–Csehszlovákia 7:4 (3:0)
Offenburg, 2800 néző
Magyar gólok: Schmidtné (4), Balogh, Ignácz, Romhányiné

Magyarország–Románia 9:6 (7:5)
Freiburg, 4000 néző. 
Magyar gólok: Romhányiné (4), Balogh, Csenkiné, Lengyel, Hajekné, Schmidtné (7 méteresből)

Magyarország–Lengyelország 15:5 (6:4)
Freiburg, 5000 néző
Magyar gólok: Jóna (6), Romhányiné (3), Schmidtné, Hajekné (2–2), Jányáné, Csenkiné

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Csehszlovákia 3, 3. Románia 2, 4. Lengyelország 1.

Döntő:
Magyarország–Jugoszlávia 5:3 (3:2)
Dortmund, 8000 néző
Magyar gólok: Lengyel (2), Schmidtné, Hajekné, Romhányiné
A végeredmény: 1. Magyarország (Jóna Magda, Romhányi Józsefné, Gurics Györgyné, Csenki Györgyné, Rothermel Anna, Hajek Károlyné, Balogh Márta, Hanus Ágnes, Schmidt Jenőné, Ignácz Ilona, Lengyel Erzsébet, Jánya Józsefné, Giba Márta, Babos Ágnes)
2. Jugoszlávia
3. NSZK