Népsport: Dara rászolgált a becenevére

Szabolcs-Szatmárban, Anarcson látta meg a napvilágot Török Péter, a község híres szülöttjeként tartja számon, ám futballozni Csepelen kezdett. Nem a gyári csapatban, hanem a strandon, onnan hívták át a társaival, hogy játsszanak a Csepeli Papírban. Nem voltak vérmes elképzelései a futballban, ám amikor egy BVSC-pályán játszott meccs után megkereste a Vasas, minden eldőlt.

Azonnal ifiválogatott lett, Machos Ferenc edző szerint „egészen kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, de csak fellángolásokban mutatja meg”. Ezzel együtt figyeltek rá, első NB I-es meccsén (1969. június 22.: Vasas–Eger 2:0) a tudósító szerint „a fiatal Töröknek is volt néhány ügyes megoldása”. Első góljára a 22. bajnokijáig kellett várni, akkor a Dunaújváros elleni meccs (6:1) 36. percében „Ihász a bal szélen tört előre, középre adott, Puskás dr. egyből Törökhöz továbbított, aki futtából, tíz méterről laposan a jobb sarokba helyezett”.  Ez volt a Vasas második gólja, Machos edző pedig kiemelte, hogy különórákat tart a két szélsőnek (Ladinszky Attila volt a másik), hogy színesebb legyen a csapat játéka.

Törökre nem lehetett panasz, a következő idényben (1970–1971) 24 meccsen játszott a 30-ból. Jól. Gyors volt, sokat mozgott, ezért aztán jobbfedezet lett, Vidáts Csaba a párja. A Ferencváros elleni vesztes meccsen (0–1) a tudósító azt írja, hogy „ő volt a hasznosabb középpályás, nagy területen játszott”.

Nem volt megállás, 1973-ban, a győztes MNK-döntőn (Vasas–Bp. Honvéd 4–3) már hátvéd, sőt, „ennek a sornak a legjobbja, aki nemcsak a védő munkáját látta el átlagon felül, hanem sokszor előre is tört”. Az MTK elleni meccs (2–3) azért emlékezetes, mert megjárta mennyet és a poklot egyaránt. Becsei József köténnyel próbálkozott ellene, de idejében „zárt”, és azonnal indított. Kiss Tibor egyszerűen lepattant róla, majd „a félidő vége felé megindult előre az oldalvonal mentén. Az első ellenfelét lefutotta, a másodikat testcsellel, a harmadikat a labda meghúzásával kicselezte, a negyedik mellett lendületből ellépett, s az alapvonal mellől, majdnem az öt és feles találkozási pontjáról középre gurított. Nem Szabó mögé, nem Szabó elé, hanem Szabó lábára”. Mindannyiszor nyílt színi tapsot kapott. Aztán az 53. percben Tamás Gyula kapus röviden dobta ki neki a labdát, egy kicsit tétovázott, Koritár Lajos pedig lecsapott a labdára és gólt lőtt. A továbbiakban már nem vállalkozott, csak elrúgta a labdát, mint a többi hátvéd. 

Történt ez akkor, amikor Illovszky Rudolf szövetségi kapitány beválogatta. Nem is volt kezdő Karl-Marx-Stadtban (NDK: 1–2), de a 65. percben beállt klubtársa, Fábián Tibor helyére, akinek embere Joachim Streich két gólt lőtt. Bemutatkozásán „jól megállta a helyét, néhány szép szerelése volt”. Meggyőzte Illovszkyt, olyannyira, hogy a svédek elleni sorsdöntő világbajnoki selejtezőn a kapitány a kezdőcsapatba állította.

Ekkor már népszerű volt. A meccs előtt a Népsport megkérdezett néhány szurkolót, hogy mit vár, Tóth Ferenc, a Magyar Hajó- és Darugyár munkása így beszélt: „Legyen helyén a szívük, én azt kívánom. És mint Vasas szurkoló, ha játszik Török Peti, legyen bátor, ne féljen! Mi ott leszünk. Érezzen bennünket is maga mögött.”

A világbajnoki szereplést a döntetlennel (3–3) elbuktuk, de Török Pétert csak dicsérték. „Igen jó játékkal mutatkozott be első hazai válogatott mérkőzésén. Jól kamatoztatta a gyorsaságát, és erővel is végig bírta a 90 percet” – így a tudósítás. Pedig jó futballista, Roland Sandberg állt vele szemben. Nem boldogult Törökkel, ezért elhagyta posztját, többnyire keresztbe mozgott. 

A következő esztendőben (1974) érte el legnagyobb sikerét, az utánpótlás (hivatalosan: U23) Európa-bajnokságot nyerő magyar csapat tagjaként. Az elődöntőben a Szovjetunión (0–2, 2–0 – 11-esekkel) jutott túl a társaság, a döntőben az NDK-t múlta felül (2–3 után 4–0). Jobbhátvéd volt a csapatban, miközben a Vasasban Baróti Lajosnál újra középpályást játszott, a Török, Komjáti András, Kovács Ferenc sorban. Az volt róla a vélemény, hogy sokat segíti a támadósort, ügyesen szerel, kapura is veszélyes – olyan magától értetődően mozgatja, irányítja a piros-kék gépezetet, mintha nem játszott volna évekig a szélsőhátvéd posztján. Azt pedig már megszokta mindenki, hogy rendre rászolgál a Dara becenévre, hiszen megalkuvás nélkül darál, robotol a jobb oldalon.

Ehhez képest Baróti, szövetségi kapitányként hátvédként számított rá. „Sokoldalú játékos, védőink közül a legveszélyesebben előretörő. Harcos, szorgalmas, a legjobb korban van. Lehet számítani rá” – ez volt a véleménye róla. Az 1978-as világbajnokságra készülve Martos Győzővel versenyeztette, Martos akkor kerül előtérbe – mondta –, ha fradista klubtársai, Nyilasi Tibor és Pusztai László ott vannak a csapatban.

Mindenesetre a sorsdöntő, Szovjetunió elleni selejtezőn (2–1) Martos kezdett, Török az 51. percben 1–0-nál Nyilasit váltotta, és a „beállítását követő percekben már olyan nagy nyugalommal és ügyesen játszott, mintha az első félidőben is tagja lett volna a csapatnak, kitűnően beilleszkedett, gyors és mozgékony volt, beállítása erősítette a csapat szerkezetét”. 

Lendületben volt, a Vasassal megnyerték a bajnokságot, ő lett a jobbhátvéd az idény csapatában a Népsportnál, posztján a legjobb volt (átlag: 6.00). „Nemcsak ősszel volt listavezető, hanem egy évvel ezelőtt is. Ő egyébként azzal büszkélkedhet, hogy évek óta mindig az első három között végez” – így a lap értékelése.

A Bolívia elleni itthoni pótselejtezőn (6–0) is jól játszott, két beadása után is gólt szerzett a csapat (Nyilasi: 1–0, Zombori Sándor: 3–0). „Most is bizonyította, hogy méltó a válogatottságra, gyors és mozgékony volt, nagyon jól segítette a támadások hátulról való szervezését, s amint lehetősége nyílt rá, bátran vállalkozott felfutásokra, még szünet után is, amikor pedig a bolíviaiak támadtak többet.” 

A világbajnokság (1978) előtti londoni blama (Anglia: 1–4) során ő is leégett, Peter Barnes rendre átjátszotta. Baróti szerint azért is, mert gyakran két emberrel állt szemben. A kapitány bízott benne, hitt abban, hogy a rutinja átsegíti a nehézségeken, ezért a világbajnokságon az argentinok ellen (1–2) kezdett. A szünetben (1–1-nél) Martos állt be a helyére, azért is, mert ütést kapott a nyakára, zúzódása miatt az olaszok és a franciák elleni meccseken (mindkétszer 1–3) szóba sem jöhetett. 

Utoljára 1980. március 26-án, a lengyelek ellen volt válogatott. Nem ez volt a legjobb meccse, „az első félidőben nem bírt ellenfelével. Többször zavarba hozták, megelőzték a labda átvételében. Szünet után lényegesen magabiztosabb lett, keveset vállalt ugyan magára, de szélsőjének semlegesítése ekkor már sikerült”. A szélső Andrzej Palasz volt a Górnik Zabrzéból. A Vasasban 1982. április 14-én volt utoljára 90 percet a pályán. Kikaptak a Ferencvárostól (2–4), 5-ös osztályzatot kapott, viszont mindkét Vasas-gól az ő beadása után született. Egy héttel később Pécsen (2–3) megsérült, a szünetben Birinyi István állt be a helyére. Ez volt a búcsúja a Vasastól.

Egy idényt Spanyolországban töltött légiósként (1982–1983), a másodosztályú Recreativóban 19 meccset játszott. Többnyire kezdőként. Aztán jött a térdsérülés, és gyakorlatilag véget ért a pályafutása, hiszen itthon, a Volánban lejátszott négy meccs már nem osztott, nem szorzott.

Fiatalon, nagyon fiatalon hagyott itt bennünket, 1987. szeptember 20-án 36 esztendősen hasnyálmirigy-gyulladás következtében hunyt el.

„Egy nagyszerű futballista, egy remek barát elment” – búcsúzott tőle a Népsport.

NÉVJEGY

TÖRÖK PÉTER Született: 1951. április 18., Anarcs Elhunyt: 1987. szeptember 20., Budapest  Sportága: labdarúgás Posztja: hátvéd Klubjai: Csepeli Papír (1963–1969), Vasas (1969–1982), Recreativo de Huelva (spanyol, 1982–1983), Volán SC (1983–1984) Az NB I-ben: 353 mérkőzés/10 gól  Válogatottság: 35 mérkőzés (1973–1980) Eredményei: U23-as Európa-bajnok (1974), Közép-európai Kupa-győztes (1970), magyar bajnok (1977), 2x MNK-győztes (1973, 1981)