Ökölvívás: hat magyar jutott elődöntőbe a Bocskai-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
2010.02.11. 21:36
Címkék
Hat magyar ökölvívó léphet ringbe az elődöntőben az 54. Bocskai István-emlékversenyen, Debrecenben.

A fináléba kerülésért Lakatos István (48 kg), Kalucza Norbert (51 kg), Varga Miklós (60 kg), Tar Péter (64 kg), Bacskai Balázs (69 kg) és Bernáth István (+91 kg) küzdhet meg pénteken.

A csütörtöki program második felében három magyar bokszolt, de egyiküknek sem sikerült továbbjutnia. Ezzel együtt Portéka Tibor remekül helyt állt a kubai José Larduettel szemben: a vecsési Parthus SE félnehézsúlyú öklözője mindössze egyetlen ponttal kapott ki a milánói vb bronzérmesétől, a 2008-as guadalajarai junior világbajnokság aranyérmesétől. A 24 éves magyar visszafogottan kezdett, az első menetben számoltak is rá, de aztán ráérzett, hogy ezen az estén akár győzhet is. A harmadik menetben végig hajszolta az erejével teljesen elkészült kubait, aki több sebből is vérzett, s az utolsó fél percben, 6:7-es állásnál már csak egyetlen tiszta Portéka-ütés hiányzott a bombameglepetéshez. Ezt végül nem tudta bevinni az Arany János épületgépészeti szakközépiskola hallgatója, de így is vastapsot kapott az Oláh Gábor utcai csarnok közönségétől.

„Ez életem első nemzetközi szereplése, egyszersmind messze a legcsodálatosabb élményem a szorítóban” – mondta megilletődötten Portéka, aki sportszerűen elismerte, hogy egy ponttal azért jobb volt a kubai.

 

 BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY
EREDMÉNYEK, MAGYAR VONATKOZÁSÚ NEGYEDDÖNTŐK
75 kg
Ahmed Barki (marokkói)–Szabó László 5:4
81 kg
Obed Mbwakongo (brit)–Engi András 8:0
José Larduet (kubai)–Portéka Tibor 7:6
    
KORÁBBAN KÖZÖLT MAGYAR VONATKOZÁSÚ CSÜTÖRTÖKI NEGYEDDÖNTŐS EREDMÉNYEK
54 kg
Marcos Forestal (kubai)–Lakatos Róbert – feladás a 2. menetben
60 kg
Varga Miklós–Rachid Azzedine (francia) 9:9 (20:17)
Vazgen Szafarjanc (fehérorosz)–Rácz Sándor – sérülés miatt leléptetés 3. menetben
69 kg
Bacskai Balázs (Vasas)–Konstantin Snigor (izraeli) 9:5
Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
23 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
1 órája

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
1 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik