Veszélyes vizeken – L. Pap István jegyzete

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
2023.01.14. 23:54

A rendszerváltás óta mindössze az ötödik elnöke a magyar ökölvívásnak Kurtucz Csaba. Az elődök között volt bíró (Sermer György), edző (Csötönyi Sándor), világbajnok bunyós (Erdei Zsolt) és civil (az ügyvéd Bajkai István) is – a 40 éves Kurtucz a modern idők embere, hiszen reményteljes, talán túlságosan is széplelkű szupernehézsúlyú öklözőből lett képzett, a szakma sűrűjében dolgozó közgazdász.

Kurtucz Csabát választották a MÖSZ elnökévé

Most benne a sportág bizalma, pedig ilyen veszélyes vizeken korábban talán senki sem hajózott az elődei közül. Az amatőr ökölvívás rengeteget veszített a presztízséből (nem csupán, sőt nem is elsősorban idehaza), a nemzetközi szövetséget orosz elnök vezeti orosz pénzből, már csak idő kérdése, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyszer és mindenkorra kivágja a játékokról – nem az IBA-t, azt már megtette, hiszen a tokiói után a párizsi olimpiát is saját hatáskörben rendezi meg, és nem is a sportágat, bár az is ott áll a szőnyeg szélén. Hanem azokat a bokszolókat, akik az IBA égisze alatt versenyeznek, és ha ez egyszer bekövetkezik, akkor kell majd nagyon észnél lenniük a sportág magyar vezetőinek.

Bár a korosztályos versenyek azt bizonyítják, hogy feljövőben egy tehetséges garnitúra, és tavaly örömteli módon a felnőttek is életjeleket mutattak, a két évtizede még szárnyaló magyar ökölvívás a széles nyilvánosságban alig van jelen, és ebben már a társutas profik sem nyújtanak érdemi segítséget. Közben pedig csendben eltelt a mindössze hároméves olimpiai ciklus fele, és hónapokon belül már párizsi kvótákért kell ringbe lépni. Kívülről a NOB–IBA csata szorítja a sportágat, belülről pedig az eredménykényszer, hiszen sikerült a finanszírozási kalapok közül a harmadikba leküzdenie magát, márpedig onnan meglehetősen rögös út vezet vissza az elitbe. (Nem lényegtelen persze, hogy az új elnök a sportállamtitkársággal kitűnő viszonyt ápol, a MOB-ot pedig Fábián László főtitkár képviselte a szombati közgyűlésen.)

A másfél évtizedes civil munka után a boksz­ba visszatérő Kurtuczot egyhangúlag választották meg a MÖSZ első emberének, de a teljes támogatottságban ott van az is, hogy „Egyedül benned bízunk, Csaba, csinálj valamit!” Mindenesetre érdekes kísérlet lesz, hogy az ígért, az üzleti életben működő szigor mire lesz elég a bunyósok sajátos, még véletlenül sem kicentizett, szabálykövető világában.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
18 órája

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55