Ronaldinho keményen fog dolgozni 6,5 millió eurós fizetéséért

2008.07.16. 18:48
Címkék
Bemutatták Milánóban az AC Milan legújabb szerzeményét, a brazil Ronaldinhót, akiért 21 millió eurót fizet a klub a Barcelonának. A középpályás megérkezésekor újságíróknak elmondta, nagy vágya teljesült azzal, hogy Milánóba szerződhetett, és ígéri, keményen fog dolgozni a csapat sikereiért.
Ronaldinho így üdvözölte a rá várakozó szurkolókat
Fotó: Reuters/Antonio Calani
Ronaldinho így üdvözölte a rá várakozó szurkolókat
Ronaldinho így üdvözölte a rá várakozó szurkolókat
Fotó: Reuters/Antonio Calani
Ronaldinho így üdvözölte a rá várakozó szurkolókat
A 28 éves Ronaldinho átigazolásáról kedden késő este állapodott meg a Barcelona és az AC Milan, a futballista ezt követően, szerdán délelőtt érkezett meg Milánóba.

Ronaldinhóért 21 millió eurót fizet a Milan a Barcelonának, a játékos pedig évi 6,5 millió euró ellenében három éves szerződést köt a klubbal.

A brazil középpályást szerdán már több száz szurkoló várta a repülőtéren. A játékos Milánóba érkezését követően nyilatkozott olasz újságíróknak.

„Örülök, hogy végre lezárult az átigazolási históriám, és úgy alakultak a dolgok, ahogy azt mindig is szerettem volna” – fogalmazott Ronaldinho.

A futballista hozzátette, keményen fog dolgozni a Milan sikereiért, és bízik benne, hogy sokaknak örömet tud majd szerezni játékával.

Ronaldinho elmondta, választásában fontos szerepet játszott, hogy az olasz csapatnál több honfitársával, így Kakával és Patóval is együtt futballozhat majd.

A Milan vezetői ezzel egyidejűleg bejelentették, hozzájárulnak ahhoz, hogy Ronaldinho részt vegyen a pekingi ötkarikás játékokon.
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19