AC Milan: Ibrahimovic is képbe került a piros-feketéknél - lapértesülés

2010.06.27. 20:19
Zlatan Ibrahimovic visszatérhet Milánóba. Igaz, nem korábbi állomáshelyére, az Internazionale labdarúgócsapatához, hanem a városi rivális AC Milanoz. Legalábbis olasz lapértesülések szerint Luís Fabiano mellett a svéd center az együttes második kiszemeltje a támadószekcióba.

Arról megoszlanak az olasz információk, hogy melyikük számít az első számú kiszemeltnek – Silvio Berlusconi klubelnök, Adriano Galliani alelnök és az új vezetőedző, Massimiliano Allegri sincs egységes állásponton –, de valószínűsíthetőn a brazil élvez prioritást.

Már csak a megfizethetősége miatt is. Az AC Milanban jelenleg a szezononként megkereshető nyolcmillió eurójával Ronaldinho áll a fizetése lista élén, míg a svéd keresete ennél is több tízmillió euró lehet. Luís Fabianónak elsőre 3.5 millió eurót ajánlottak.

A brazil aranylabdás milánói jövőjét azonban bármelyik új igazolás rövidre zárhatja: jelenlegi formáját látva szakmailag aligha tudnának helyet szorítani neki a kezdőben, és vélhetően tetemes fizetési kötelezettségéről is szívesen lemondana már az olasz klub. Ráadásul egyre több cikk jelenik meg arról, hogy Ronaldinho időközben mind közelebb kerül a Los Angeles Galaxyhez, amelyhez David Beckham ajánlotta be.

Ibrahimovic különben képben van mint cserealap: a Barcelona a Cesc Fabregasért adná őt cserébe az Arsenalnak.

Legfrissebb hírek

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40

AC/DC Milan: új módszerekkel rázza fel a klubot Gerry Cardinale

Olasz labdarúgás
2026.08.19. 15:14

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57