Elhunyt a pályán összeeső livornói futballista

2012.04.14. 17:23
null
Piermario Morosini (jobbra) 25 évet élt (Fotó: Action Images)
Elhunyt Piermario Morosini, a Livorno labdarúgócsapatának 25 éves középpályása, miután összeesett, majd szívrohamot kapott csapata szombati, pescarai bajnokiján.
SOKSZOROS UTÁNPÓTLÁS-VÁLOGATOTT VOLT

A bergamói születésű Morosini első profi csapata az Udinese volt, és halála pillanatában is az udinei csapat birtokolta a játékjogát, bár 2009 óta kölcsönadta őt a Regginának, a Padovának és a Vicenzának is, legutóbb pedig a Livornónak. Az U17-es olasz válogatottban 2001-ben debütált, és ezután rendre tagja volt hazája korosztályos csapatainak. Az U21-es válogatottban 18-szor lépett pályára.

Drámai esemény szakította félbe a Pescara–Livorno másodosztályú olasz labdarúgó-bajnokit: a vendégeket erősítő Piermario Morosini a 31. percben összeesett a pályán, a 25 esztendős középpályás szívrohamot kapott.

Filkor csapattársát még a pályán újraélesztették, majd azonnal a pescarai Santo Spirito kórházba szállították, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta, nem nyerte vissza többé az eszméletét.

„Szívrohamot kapott, sajnos már nem élt, amikor a kórházba érkezett. Nem tudtuk visszahozni″ – nyilatkozta doktor De Blasi, a pescarai kórház orvosa.

A mérkőzést a Livorno 2–0-s vezetésénél félbeszakították, a játékosok könnyeikkel küszködve hagyták el a pályát.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) törölte a teljes hétvégi fordulót a Serie A-ban és a Serie B-ben egyaránt Piermario Morosini tragikus halála után – olvasható a szervezet hivatalos közleményében.

A SOKKOLÓ PILLANAT

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
14 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56