Juventus: „Tévez szerződtetése könnyebb lenne, mint Higuaíné”

Vágólapra másolva!
2013.05.20. 16:31
Beppe Marotta, az olasz bajnoki címét megvédő Juventus labdarúgócsapatának sportigazgatója a Sky Italiának adott nyilatkozatában elmondta, a Manchester City támadójának, Carlos Téveznek a szerződtetése könnyebb feladat lenne, mint a Real Madrid csatárának, Gonzalo Higuaínnak az átigazolása.

A Juventus egy csatárt már biztosan szerződtet a nyári átigazolási időszakban Fernando Llorente személyében, ám a hírek szerint a torinói klubvezetők nem érik be ennyivel, és még egy klasszis csatárral megerősítenék az együttes támadósorát.Fernando Llorente személyében, ám a hírek szerint a torinói klubvezetők nem érik be ennyivel, és még egy klasszis csatárral megerősítenék az együttes támadósorát.

A lehetséges jelöltek között Carlos Tévezt, valamint Gonzalo Higuaínt említik. A Manchester City argentin csatárának 2014 nyarán lejár a szerződése az angoloknál, akiknek legkésőbb a télen el kell engedniük, ha még pénzt szeretnének kapni érte, míg a Real Madrid játékosa átadólistára került klubjánál, és biztosra vehető, hogy a nyáron klubot vált. Ennek ellenére Beppe Marotta úgy véli, Tévez szerződtetése egyszerűbb feladat lenne.

„Higuaín négy évvel fiatalabb, de magasabb a kivásárlási ára. Téveznek viszont jövőre lejár a szerződése, így úgy gondolom, hogy az ő megszerzése könnyebb lenne a számunkra. Carlos szeretné újjáépíteni a pályafutását, de jelenleg a Manchester City tulajdonában van, és nem tettünk lépéseket szerződtetése érdekében” – nyilatkozta a Juventus sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Gasperini vereséggel tért vissza Bergamóba

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 22:48

Nem fért bele Jonathan David kihagyott büntetője, a Juventus nem bírt a Leccével

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 20:03

Luka Modric: Ha nem futballoznék, valószínűleg pincér lennék

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 13:49

Daniele De Rossi a Genoa élén visszatért Rómába, kétgólos vereséggel távozott

Olasz labdarúgás
2025.12.29. 22:41

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik