Milan: Balotelli úgy viselkedik, mint egy gyerek - Allegri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 12:09
null
Allegri szerint Balotelli még mindig úgy viselkedik, mint egy gyerek (Fotó: Reuters, archív)
Massimiliano Allegri, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint Mario Balotelli hatalmasat hibázott a hétvégi bajnokin, ami miatt most a csapat és a szurkolók bűnhődnek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Napoli ellen 2–1-re elveszített vasárnapi rangadón túl hevesen reklamáló Balotellit három olasz bajnokiról eltiltottak, így a támadó nem lehet ott a Bologna, a Sampdoria, valamint a Juventus elleni bajnokin sem.

„Mario elkövetett egy hatalmas hibát, ami miatt most a csapat és a szurkolók bűnhődnek. A bírókat békén kell hagyni, hiszen ők az egész mérkőzésre hatással lehetnek. Biztos vagyok benne, hogyha Balotelli nem reklamál annyit, akkor a játékvezető is több, ellene elkövetett szabálytalanságot fújt volna be” – mondta együttese legutóbbi sajtótájékoztatóján Allegri.

Az olasz La Stampa értesülései szerint a milánóiak vezetőedzője végleg megelégelte a csatár gyerekes viselkedését, így arra akarja kötelezni, hogy a piros-feketék többi fiatal játékosával együtt rendszeresen pszichológushoz járjon.

„Mario már huszonhárom éves, nem viselkedhet továbbra is gyerekként. Pontosan tudja, hogy ő egy példakép, aki hatással van rengeteg emberre. Remélem, ez az eltiltás a hasznára válik, és rájön, mekkorát hibázott” – tette hozzá Allegri.

A négy forduló után a tabella 12. helyén szerénykedő AC Milan ma 20.45-kor a Bologna ellen lép pályára a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Szívműtéten esett át a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.12.30. 15:09

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 17:26
Ezek is érdekelhetik