Milan: Ez volt az utolsó karácsonyom itt - Allegri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.31. 10:34
null
Allegri tudja, hogy ez volt az utolsó karácsonya a milánóiaknál (Fotó: Reuters)
Massimiliano Allegri, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője egy interjúban elmondta, tudja, hogy 2014-ben már nem a milánóiaknál fogja ünnepelni a karácsonyt.

„Nem tudom, ki lesz az új vezetőedző, de nekem szerencsére nem is kell ezzel foglalkoznom. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez volt az utolsó karácsonyom az AC Milannál" – mondta csapata sajtótájékoztatóján Massimiliano Allegri, amikor arról kérdezték, el tudná-e képzelni a milánóiak kispadján Clarence Seedorfot.

Ahogy arról már beszámoltunk, Adriano Galliani Rióba utazott. A La Gazzette dello Sport szerint, a Milan alelnökének az első útja Clarence Seedorfhoz vezetett, akit vezetőedzőnek szánnak Silvio Berlusconival az Allegrit követő érára.

„Bizakodó voltam, amikor hosszabbítottam, de úgy tűnik, négy év egy klubnál egyszerűen túl sok. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de mindent meg fogunk tenni, hogy előrébb kerüljünk a tabellán. Nem szabad megfeledkezni az Olasz Kupáról sem, hiszen ha azt megnyerjük, akkor legalább az Európa-ligában elindulhatunk jövőre" – tette hozzá az olasz vezetőedző.

A Milan 17 forduló után a tabella 13. helyén szerénykedik. Az előző bajnokijukon az Internazionalétól 1–0-s vereséget szenvedő milánóiak legközelebb január 6-án lépnek pályára az Atalanta ellen a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Teljes átalakulás a Milannál, Allegri távozását is bejelentették

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 18:50

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20
Ezek is érdekelhetik