Milan: El Shaarawy orosz ajánlata ellenére maradna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.12. 14:33
A Milan olasz válogatott támadója, Stephan El Shaarawy elmondása szerint maradna a csapatnál, bár orosz ajánlattal is rendelkezik.

A fiatal támadó csupán négy mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, mivel sérülések hátráltatták, de elmondása szerint vissza akar térni, és ki akarja harcolni, hogy a következő években is helye legyen a csapatnál.

„Nagyon balszerencsés voltam az elmúlt időszakban. Szeptemberben izomproblémám volt, azóta pedig folyamatosan volt valami nyavalyám, ez a decemberi lábműtétemmel csúcsosodott ki. Fontos számomra, hogy minél hamarabb visszatérjek Milanellóba, és megpróbáljak felépülni” – mondta El Shaarawy a Corriere dello Sportnak.

„Sérüléssel teli nehéz hónapok voltak, ráadásul még edzőváltáson is átesett a csapat. Rengeteggel tartozom Allegrinek, azonnal megkaptam tőle a bizalmat, ahogy a csapathoz kerültem. Ugyanakkor Seedorf a csapattársam volt, és segített a beilleszkedésben a múltban. Tudom, hogy nagyszerű munkára képes.”

„Soha nem éreztem, hogy ne tartoznék a csapathoz, még akkor sem, amikor a sérülésem miatt nagyon lent voltam. Érkezett egy ajánlat egy orosz csapattól, de úgy határoztam, hogy maradok a Milannál, mert ezt akarom. Az a célom, hogy bajnok legyek itt” – tette hozzá az olasz támadó.

Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Másfél évtized után visszatért nevelőklubjához El Shaarawy

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 10:05

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06