Serie A: De Jong fejese nem ért győzelmet a Fiorentina ellen

Vágólapra másolva!
2014.10.26. 22:39
null
De Jong gólja csak egy pontot ért (Fotó: Reuters)
A Serie A 8. fordulójában a Milan hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Fiorentinával. A piros-feketék Nigel de Jong góljával ugyan még vezettek, de Josip Ilicic pontot mentett a firenzeieknek.

Meglehetősen eseménytelenül alakult a találkozó első félidejének első fele. Aztán a hazaiak első szöglete máris eredményt hozott – a 25. percben megszerezte a vezetést a Milan.

A bal oldali szögletet követően Cristián Zapata volt harcos, s fejelte vissza a labdát középre két Fiorentina-játékos mellett, majd középen szintén a vendég futballisták „védelme" között volt határozott egy Milan-futballista. Nevezetesen Nigel de Jong ugrott, s fejelt hét méterről a jobb alsóba. 1–0

Aztán a második félidő elején a Milan egy szép labdaszerzés után ismét helyzetbe került, de Jérémy Menez nem a legjobb megoldást választott, 18-ról leadott lövése gyengére sikeredett.

A Fiorentina gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett Abbiati kapujára. A lilák nem tudták feltörni a milánói védelmet, akik jól elvoltak az egygólos vezetésükkel.

Aztán a 65. percben a Milan elkövette azt a hibát, hogy Josip Ilicicet hagyták, hogy vagy húsz méteren át vezesse a labdát. A szlovén játékos aztán köszönte a lehetőséget, és 19 méterről a bal alsó sarokba vágta a labdát. 1–1

Sőt! A 77. percben a Fiorentina majdnem megszerezte a vezetést is: Khouma Babacar azonban középről jócskán a kapu fölé vágta a labdát.

Újabb gól azonban nem született, az egy-egy ponttal egyik csapat sem lehet túlságosan boldog.

SERIE A
8. FORDULÓ
Milan–Fiorentina 1–1
(De Jong 25., ill. Ilicic 65.)
KORÁBBAN
Cesena–Inter 0–1
(Icardi 32. - 11-esből)
Lazio–Torino 2–1 (Biglia 15., Klose 60., ill. Farnerud 53.)
Napoli–Hellas Verona 6–2 (Hamsík 44. és 58, Higuaín 68., 84. és 90. - 11-esből, Callejón 76., ill. Hallfredsson 1., López 66.)
Juventus–Palermo 2–0 (Vidal 32., Llorente 64.)
Chievo–Genoa 1–2
(Zukanovic 36., ill. Matri 72., Pinilla 84.)
Udinese–Atalanta 2–0 (Di Natale 6, Thereau 36.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 8 7 1 16–3 +13 22
2. Roma 8 6 1 1 14–4 +10 19
3. Udinese 8 5 1 2 11–6 +5 16
4. Sampdoria 8 4 4 9–4 +5 16
5. Lazio 8 5 3 15–8 +7 15
6. Milan 8 4 3 1 16–10 +6 15
7. Napoli 8 4 2 2 16–11 +5 14
8. Internazionale 8 3 3 2 14–10 +4 12
9. Genoa 8 3 3 2 9–8 +1 12
10. Verona 8 3 2 3 9–14 –5 11
11. Fiorentina 8 2 4 2 5–5 0 10
12. Cagliari 8 2 2 4 13–11 +2 8
13. Torino 8 2 2 4 6–9 –3 8
14. Empoli 8 1 4 3 9–13 –4 7
15. Sassuolo 8 1 4 3 7–14 –7 7
16. Atalanta 8 2 1 5 3–10 –7 7
17. Cesena 8 1 3 4 6–13 –7 6
18. Palermo 8 1 3 4 8–17 –9 6
19. Chievo 8 1 1 6 6–14 –8 4
20. Parma 8 1 7 12–20 –8 3
Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
5 órája

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Nico Paz parádéja után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 20:26

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05
Ezek is érdekelhetik