Milan: balhé – Kessié a kora miatt nem ment át az orvosin?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.31. 14:02
Olasz sajtóértesülések szerint Franck Kessié Atalantától Milanhoz való szerződése a futballista kora miatt fulladhat kudarcba.

Noha az információt a piros-feketék egyelőre nem erősítették meg, kedden napvilágot látott a hír, miszerint a 20 esztendős, 15-szörös elefántcsontparti válogatott Franck Kessié esetében problémák vetődtek fel az orvosi vizsgálaton, ami miatt csúszik az Atalanta és a Milan közti transzfer véglegesítése.Franck Kessié esetében problémák vetődtek fel az orvosi vizsgálaton, ami miatt csúszik az Atalanta és a Milan közti transzfer véglegesítése.

Hogy pontosan mi állhat a háttérben, nem tudni, ám olasz portálok arról cikkeznek, hogy Kessié korával kapcsolatban vannak kérdések – míg ugyanis a papírjai szerint 1996 decemberében született, tehát 20 esztendős, addig a Milan orvosiján az elvégzett vizsgálatok azt sejtetik, hogy valójában idősebb, mint húsz év.

A játékos váltása néhány hete már biztosnak tűnt, úgy tudni, 28 millió eurót fizetnek a bergamóiaknak a középpályásért – ezen az összegen azonban nagyban változtathat, ha kiderül, hogy Kiessé mégsem annyi idős, mint amennyinek mondja magát…

Franck Kessié mégsem annyi idős, mint amennyinek mondja magát? (Fotó: AFP)
Franck Kessié mégsem annyi idős, mint amennyinek mondja magát? (Fotó: AFP)

 

 

Legfrissebb hírek

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
4 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
9 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik