Serie A: baj lehet a Milan költségvetésével, a PSG izzította Raiolát

Vágólapra másolva!
2017.12.11. 21:41
null
Ha a nagy Raiola megmozdul, ott megremegnek a klubok bankszámlái (FOTÓ: AFP)
Nem a terveknek megfelelően alakul az AC Milan szezonja, ennek következményei lehetnek az átigazolási piacon is.

 

A nyári kétszázmillió eurónál is nagyobb befektetés ellenére nem remekel az AC Milan: a gárda a bajnokságban csak a nyolcadik helyen áll, és úgy tűnik, az edzőváltás sem oldja meg egycsapásra a gondokat.

És akkor nem is beszéltünk még az Európai Labdarúgó-szövetség, azaz az UEFA jelenleg is zajló vizsgálatáról, amely a klub költségvetését és pénzügyi terveit veti össze a pénzügyi Fair Play előírásaival.

„Várjuk az UEFA döntését, ha a szervezet nem fogadja el a terveinket, akkor meg kell majd néznünk, mit tehetünk. Lehetnek szankciók és bizonyos korlátozások a következő években – ismerte el a Radio Rainak adott interjújában Marco Fassone, a Milan ügyvezető igazgatója. – Ha nem jönnek a betervezett bevételek, egy új átigazolási stratégiával állunk elő, ha nem jutunk be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, akkor harmincmillió euró fog hiányozni a költségvetésből, és ez azt jelenti, hogy el kell adnunk pár játékost.”

Jelen állás szerint legkönnyebben az Európa-liga megnyerésével kerülhetnek be az álomligába.

„A mai Milan egy hosszú távú projekt, a tulajdonosok nem akarják eladni a klubot. Nem látok problémákat a klub jövőjét illetően” – mondta még igazgatóhoz méltó módon Fassone, aki ismét elismerte, hogy a nyáron talán túl sok játékost vettünk.

E hír kapcsán írta a nagy olasz transzfertudor, Gianluca Di Marzio, hogy a gárda legértékesebb játékosát, Gianluigi Donnarummát ismét csábítja a PSG, akár csak a nyáron, és újfent megkérte a párizsi klub (amely természetesen megfelel a pénzügyi Fair Play-nek) a kapus ügynökét, Mino Raiolát, hogy az beszélje rá védencét a váltásra, egy akár már téli váltásra.

Beszédes, hogy éppen most röpítette világgá az olasz Sky Sport, hogy értesülései szerint a kapusnak nincs hetvenmillió eurós kivásárlási ára, sőt semmilyen sincs, és ez is a kérő malmára hajtja a vizet – az UEFA vizsgálatával és a milánói csapat gyengélkedésével együtt.

Annyi máris biztos: Raiola és védence mindenképpen jól jár, értünk ezalatt súlyos eurómilliókat...

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
4 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
9 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik