Gyász: hosszan tartó betegség után elhunyt az Inter egykori védője

Vágólapra másolva!
2019.11.03. 13:52
null
Rivolta (középen) egy nappal 52. születésnapja előtt hunyt el (Fotó: corriere.it)
Hosszan tartó súlyos betegség után egy nappal 52. születésnapja előtt elhunyt Alberto Rivolta, az Inter 1988–89-es bajnokcsapatának tagja – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Rivolta 25 éve szenvedett egy igen ritka, a központi idegrendszert megtámadó tumoros megbetegedéstől, és mint később kiderült, emiatt kellett 1991-ben, mindössze 24 évesen visszavonulnia.

Rivolta az Inter akadémiáján nevelkedett, s az ifjú védő 18 évesen, 1985 decemberében mutatkozott be a milánóiak felnőttcsapatában egy Como elleni bajnokin. Rivolta egy mérkőzésen pályára lépett az Inter 1988–1989-es bajnokságot megnyerő csapatában.

A korábbi U21-es válogatott játékos két évvel később, 24 évesen, 1991-ben vonult vissza a Livornóból, s utóbb kiderült, hogy erre már a betegsége miatt volt szükség: Rivolta szervezetét egy viszonylag ritka fajta agydaganat, az ependymoma támadta meg, amellyel több mint 25 éven keresztül élt együtt, mígnem vasárnap, egy nappal az 52. születésnapja előtt legyőzte a kór.

 

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
19 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
2025.12.24. 13:02

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2025.12.23. 19:22

Gyász: elhunyt kollégánk, a párizsi olimpiáról is tudósító Csudai Sándor

Egyéb egyéni
2025.12.21. 13:17

Elhunyt a norvég futball egyik nagy egyénisége, Age Hareide

Minden más foci
2025.12.19. 09:10

Csaknem tízmillió euróért csatáznak az olasz Szuperkupában a Serie A élcsapatai

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 12:10

Lelőttek egy volt válogatott ecuadori labdarúgót

Minden más foci
2025.12.18. 08:28

Elhunyt a legendás cseh jégkorongozó, Josef Horesovsky

Jégkorong
2025.12.17. 15:53
Ezek is érdekelhetik