Serie A: istenkáromlás miatt tiltották el az edzőt és a játékost

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 19:59
null
Martín Cáceres nem fogta vissza magát az üres lelátók előtt, két meccset kapott (Fotó: AFP)
Istenkáromlás miatt eltiltották a Fiorentina labdarúgócsapatát erősítő Martín Cácerest, valamint Giuseppe Iachini vezetőedzőt.

 

A 98-szoros uruguayi válogatott hátvéd, valamint a vezetőedző is piros lapot kapott hétfőn a Brescia elleni bajnoki mérkőzésen (1–1), és a fegyelmi bizottság keddi ülésén azt is figyelembe vették, hogy istenkáromlás miatt büntette meg őket a játékvezető. Éppen ezért Iachinit egy, Cácerest pedig két meccsre tiltották el – áll a liga honlapján.

Olaszországban az istenkáromlás a káromkodások legsúlyosabb fajtája, és mivel a zárt kapus mérkőzéseken mindent jobban lehet hallani, a megszokottnál több büntetés várható a Serie A-ban nem megfelelő szóhasználat miatt.

A firenzei játékosok közül Federico Chiesa sem játszhat szombaton a Lazio ellen, mert hétfőn megkapta ötödik sárga lapját.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
19 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35
Ezek is érdekelhetik