Milan: megszerezték az „új Pirlót”, egyelőre kölcsönbe

B. L.B. L.
2020.09.09. 21:10
null
Sandro Tonali a Milanban folytatja a pályafutását (Fotó: acmilan.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan a hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette Sandro Tonalit a kieső Bresciától.



A 20 éves középpályást régóta az „új Pirlóként” emlegetik, tehetségét jól jelzi, hogy 2018-ban a másodosztályból kapott válogatott meghívót, tavaly év végén pedig háromszor is pályára léphetett a squadra azzurrában.

Tonalit az elmúlt hónapokban a Juventusszal és az FC Barcelonával is hírbe hozták, de a hétszeres BEK/BL-győztes Milan lett a befutó.

Az előző idényben a Serie A-ban hét gólpasszig jutó futballista kölcsönbe érkezett, vételi opcióval és nyolcas mezben szerepel majd.

A hírek szerint a Milan 10 millió eurót fizet a kölcsönvételért, és további 10-ért véglegesítheti a szerződtetését, ehhez jöhet még 15 millió euró különböző feltételek teljesülésénél, és a jövőbeli eladásból származó 10 százalék is a Bresciát illeti majd meg.

A játékost a városi rivális Inter is szerette volna szerződtetni, de ő óriási Milan-szurkolóként a piros-feketékhez akart igazolni.

Örömmel jelenthetjük be Sandro Tonali érkezését. Kétségtelenül a nemzetközi labdarúgás egyik legígéretesebb játékosával erősödtünk a személyében. Sandro jól ismeri a klubot, és teljes mértékben osztozik a jövőképünkkel, amit a klubnál együtt kívánunk felépíteni” – köszöntötte új játékosát Ivan Gazidis vezérigazgató.

Örömmel üdvözölhetjük Sandrót a Milan-családban. Meggyőződésünk, hogy képes lesz fontos szerepet játszani a minél szebb jövő építésében. Remek középpályás tehetség, aki jól képviselheti a klub értékeit” – mondta ezt már Paolo Maldini technikai igazgató.

Nap közben az orvosi vizsgálaton is részt vett már

Card

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33