Játékossors: „Ennyi volt, emberek!” – Gianluigi Buffon visszavonult

2023.08.02. 15:51
null
Gianluigi Buffon generációkon átívelő pályafutást tudhat maga mögött (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását Gianluigi Buffon, a Parma, a Juventus és az olasz labdarúgó-válogatott legendás kapusa. A hírt maga Buffon közölte a hivatalos Twitter-oldalán.

„Ennyi volt, emberek! Ti mindent megadtatok nekem, és én is megadtam mindent nektek. Együtt jutottunk el idáig” – fogalmazott posztjában Gianluigi Buffon.

Az olasz sajtó már kedden tényként közölte a legendás labdarúgó visszavonulását, s ez mostanra vált hivatalossá.

Buffon 1978. január 28-án született Carrarában. A Parmában nevelkedett, s itt mutatkozott be a felnőttek között is 1995-ben. A korszakos tehetségként számon tartott kapus vezérletével a pármaiak elérték aranykoruk zenitjét, s többek között az Olasz Kupát, az Olasz Szuperkupát és az UEFA-kupát is megnyerték. Az egyre nagyobb anyagi gondokkal küszködő klub 2001 nyarán engedte el a kapusok terén világrekordnak számító 52.88 millió euróért (100 milliárd olasz líráért) a Juventushoz, amelyet Buffon 17 éven keresztül megszakítás nélkül szolgált, majd egy egyéves párizsi intermezzo után további két évig védte a Juve kapuját.

A hosszú éveken át a világ legjobb kapusaként számon tartott Buffon trófeák garmadáját nyerte meg a torinóiakkal, a tíz bajnoki cím mellé öt kupagyőzelem, valamint hat szuperkupa-győzelem társult. Egyéni szinten 2003-ban az UEFA megválasztotta az év játékosának, a 2015–2016-os idényben őt választották meg a Juventus legjobbjának, míg 2017-ben ő lett Olaszországban az év labdarúgója.

Buffon rövid, egy idényen át tartó párizsi kalandja sem volt eredménytelen – francia bajnok és Szuperkupa-győztes lett –, majd torinói pályafutását végleg lezárva 2021-ben tért vissza nevelőklubjához, amely pont akkor esett ki az élvonalból. Az ekkor már 43 éves kapus visszavonulásáig védte a Parma kapuját, s fájdalmára nem tudta visszajuttatni szeretett csapatát a legmagasabb osztályba.

Gianluigi Buffon az olasz válogatottban is letette a névjegyét: 1997 őszén debütált a nemzeti csapatban Cesare Maldini kapitánysága idején, s 176 válogatottságával mai napig ő áll a vonatkozó örökranglista élén. A legendás kapus 2006-ban világbajnok lett az akkoriban sokak által leírt olasz csapattal – a Franciaország elleni berlini fináléban védeni tudta David Trezeguet tizenegyesét, majd Fabio Grosso lőtte a mennybe az olaszokat.

Buffon 2012-ben Eb-ezüstérmes, míg 2013-ban Konföderációs Kupa-bronzérmes lett a válogatottal – 2018-ban, negyvenévesen intett búcsút a nemzeti együttesnek.

 


 

Legfrissebb hírek

Tenisz: csaknem ötórás meccs után a nyolc között

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:21

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35