Játékost cserélt a Roma és a Milan – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 22:08
null
Alexis Saelemaekers az olasz fővárosba igazolt (Fotó: asroma.com)
Játékost cserélt a labdarúgó Serie A két csapata: az AC Milanba Tammy Abraham, míg az AS Romába Alexis Saelemaekers érkezik kölcsönbe.

Az AS Roma a hivatalos oldalán jelentette be Alexis Saelemaekers érkezését. A 12-szeres belga válogatott játékos az Anderlechtnél nevelkedett, innen igazolt 2020-ban kölcsönbe, majd egy évvel később véglegesen a Milanhoz. A 25 éves szélső 141 tétmérkőzést játszott ott, és 32-t a Bolognában. Az olasz élvonalban tíz gólja és 15 gólpassza van. Az 56-os mezt viseli majd a Rómában, ő a „farkasok” történetének negyedik belga futballistája.

A Milan ezzel egy időben hivatalosan is megerősítette, hogy Tammy Abraham Rómából Milánóba teszi át a székhelyét. A Chelsea-ben nevelkedett játékos 2021-ben igazolt az olasz bajnokságba, a Roma színeiben 120 mérkőzésen 37 gólig és 13 gólpasszig jutott. A 90-es mezt kapó támadó 2021-ben Bajnokok Ligáját nyert a londoni csapat színeiben.

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik