Balogh Botondék a hajrában egyenlítettek a sereghajtó otthonában, ismét hátrányból felállva nyert a Milan

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.15. 20:02
A 84. percben egyenlített a Parma (Fotó: Getty Images)
A Parma 1–1-es döntetlent játszott a Monzával, a Verona Udinében aratott 1–0-s győzelmet, míg a Milan egygólos hátrányból fordítva nyert a Como ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójában.

Balogh Botond együttese szombaton a tabella legutolsó, 20. helyén álló Monza otthonába látogatott, ahol nagy meglepetésre kifejezetten nehéz ellenfélbe ütközött. A monzaiak az első perctől magabiztosabban játszottak, és a 60. percben Armando Izzo találatával még a vezetést is megszerezték. Nem sokkal később azonban több változtatást is végrehajtott a Parma – például a magyar válogatott védő is pályára került a 64. percben –, aminek meglett az eredménye. A 84. percben ugyanis Ange-Yoan Bonny révén kiegyenlítettek a vendégek, akik így egy ponttal távoztak Monzából. 1–1

Az Udinese és a Verona összecsapásán egészen a 73. percig kellett várni az első gólra (a szlovák középpályás, Ondrej Duda szerezte), amely egyben a győzelmet jelentette a vendégeknek, az udineiek ugyanis már nem tudtak egyenlíteni a hátralévő időben – maradt a 0–1.

A hárommérkőzéses vereségi sorozatát a Lecce ellen törte meg a Milan. Sérgio Conceicao csapata akkor kétgólos hátrányból állt fel, ezúttal egygólos hátrányból kellett visszakapaszkodnia. A 33. percben Lucas Da Cunha lőtt 18 méterről laposan a jobb alsó sarokba, ezzel szerzett vezetést a Como. A második játékrészben Christian Pulisic egyenlített éles szögből, majd Tijjani Reijnders kiugrott, és a bal alsó sarokba lőtt. A hajrában a csereként beálló Dele Allit és Cesc Fabregas vezetőedzőt is kiállították a vendégek részéről, de a végeredményt ez nem befolyásolta, 2–1-re nyert a Milan.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ
Monza–Parma 1–1 (Izzo 60., ill. Bonny 84.)
Udinese–Verona 0–1 (Duda 73.)
Milan–Como 2–1 (Pulisic 53., Reijnders 75., ill. Da Cunha 33.)
Kiállítva: Dele Alli (90+1., Como)
Torino–Empoli 1–0 (Vlasic 70.)

VASÁRNAP
12.30: Venezia–Napoli (Tv: Match4)
15.00: Bologna–Lazio
16.00: Roma–Cagliari
18.00: Fiorentina–Juventus
20.45: Atalanta–Internazionale (Tv: Match4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Lecce 2–1 (Miretti 16., 45+2., ill. Krsztovics 68. – 11-esből)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Internazionale28187363–27+3661
2. Napoli28186445–23+2260
3. Atalanta28177463–26+3758
4. Juventus281313245–25+2052
5. Lazio28156750–36+1451
6. Bologna281311444–34+1050
7. Milan29138844–33+1147
8. Roma28137843–30+1346
9. Fiorentina28136943–30+1345
10. Udinese291171135–39–440
11. Torino29911934–34038
12. Genoa298111028–37–935
13. Como29781435–46–1129
14. Verona29921829–58–2929
15. Cagliari28681428–43–1526
16. Parma295101435–49–1425
17. Lecce29671621–48–2725
18. Empoli294101523–46–2322
19. Venezia283101523–42–1919
20. Monza29291824–49–2515

 

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik