Sokat töprengtem azon, vajon posztoljak-e a világbajnoki selejtezőkről, vagy inkább adjak magamnak egy hét szünetet a Mount Blanc megmászására feltöltődésre. Egyesek lehet, jobban jártak volna, ha inkább arrébb lököm a billentyűzetet, de olyan meccsen van túl a magyar labdarúgó-válogatott, melyről egyszerűen nem lehet nem írni, s Beethoven-szintű örömódákat zengeni. Nándorfehérvár és Eger után újra visszavertük a törökök támadását, a vert sereg odahaza minden bizonnyal nem fog most isztam bulit csapni (esetleg iszlám bulit…). Egy biztos: a mieink gyomrát nem feküdte meg a kebab, a törököknek pedig nem csak Eger várával, Egervárival is meggyűlt a bajuk.Sokat töprengtem azon, vajon posztoljak-e a világbajnoki selejtezőkről, vagy inkább adjak magamnak egy hét szünetet a Mount Blanc megmászására feltöltődésre. Egyesek lehet, jobban jártak volna, ha inkább arrébb lököm a billentyűzetet, de olyan meccsen van túl a magyar labdarúgó-válogatott, melyről egyszerűen nem lehet nem írni, s Beethoven-szintű örömódákat zengeni. Nándorfehérvár és Eger után újra visszavertük a törökök támadását, a vert sereg odahaza minden bizonnyal nem fog most isztam bulit csapni (esetleg iszlám bulit…). Egy biztos: a mieink gyomrát nem feküdte meg a kebab, a törököknek pedig nem csak Eger várával, Egervárival is meggyűlt a bajuk.
Az észtek elleni idegenbeli meccset nem láttam, így arról csak röviden, egy összefoglalót átelmélkedve tudok nyilatkozni. A látottak és hallottak alapján nekünk volt több helyzetünk, mi irányítottunk, Hajnal Tamás révén szép gólt lőttünk, ugyanakkor a hajrában az észtek simán pontot rabolhattak volna tőlünk, ha belövik a ziccereiket. A győzelmünk megérdemelt, s kellett is ez a hollandok elleni fiaskó után, ám érthető módon nem uralkodott el a hurrá hangulat a csapaton és a szurkolók között sem. Egyrészt, mert a játék elég döcögős volt, másrészt, mert Juhász és Dzsudzsák személyében két alapemberünket veszítettük el sárga lapok miatt. De másodjára is sikerült őket pótolni – bő egy évvel ezelőtt a svédeket is nélkülük vertük meg.
Minek ide Juhász, amikor van egy Zorrónk? – tehettük fel a költői kérdést Vanczák Vilmost látva. Aztán, miután Korcsmár Zsolt fejét is bekötötték (lányrajongóinak üzenem: na nem úgy, egyelőre nem házasodik a fiú…), az volt az érzésem, már csak egy letakart szemű védő hiányzik a rokkant válogatotthoz… Sajnálatos módon nem a Casillas – Michel Salgado, Sergio Ramos, Hierro, Roberto Carlos – Özil, Redondo, Zidane, Huszti – Cristiano Ronaldo, Raúl kezdő tizenegy futott ki a Puskás Ferenc Stadion eső áztatta gyepére, de még csak nem is a híresen törökverő Dugovics - Zrínyi, Szondi, Jurisics, Losonczi - Nyári, Dobó, Bornemissza, Hunyadi J., Hunyadi M. – Kinizsi tizeneggyel kezdtünk – és sajnos a kispadon sem ültek ott… De azért a pályára lépők sem voltak akárkik…
Az első negyedórában meccsnéző társaimmal még poénra vettük a figurát, igazából sok jó megoldást egyik csapattól sem láttunk (Hamit Altintop jó 30 méterről azért kapura ágyúzott egy szabadrúgást, nem is volt az rossz kísérlet…). Ám a 23. percben már nem volt őszinte a mosolyunk: az addig is többet kezdeményező törökök megszerezték a vezetést, sajnos megérdemelten. Szűk félóra után hála a Gondviselésnek a magyar játékosok is átverekedték magukat a stadionnál strázsáló biztonsági szolgálaton és bejutottak a pályára; varázsütésre el kezdtünk játszani. Első helyzetünknél Hajnal lövését még védte Volkan Demirel, pár perccel később Koman Vladimirnek, a Ferenciek teréről eleresztett beadásszerű lövését pedig csúnyán benézte (Istenem, mintha csak Victor Valdest láttam volna…) – ennyi szerencsénk azért lehet, na! A félidő hátralevő részében még csak az irányítást vettük át, a második játékrész elején pedig már a vezetést is: gyönyörű kombinatív játék végén Szalai parádésan bújt ki a védők közül, s üresen érkezett Kádár beadására. Alig ocsúdtunk fel a gól okozta pozitív sokkból, már jött is a következő: Hamit Altintop középen földre vitte Komant (szerepcsere történt, annak idején Dugovics Titusz bánt így el a törökkel…), szerintem ki is lehetett volna állítani a Bayern München és a Real Madrid korábbi klasszisát (?), mindenesetre megúszta sárgával. A törökök viszont nem úszták meg, Gera csapatkapitányhoz méltó magabiztossággal értékesítette a tizit, 3-1! Ekkor, az 57. percben nem gondoltam, hogy kialakult a végeredmény, pedig így történt. A törökök, bár támadtak, a történelemkönyvekből szerzett ismereteimre alapozva állításomat a 150 éves uralmuk alatt ezt meggyőzőbben tehették, a hátsó alakzatunk pedig remekül állt a lábán, két megingástól eltekintve. Egyik alkalommal Bogdán Ádám védett bravúrral, lábbal, másodszor pedig csak az olasz bíró nem látta, amint Pátkai szinte felrúgta Sahint a lelátóra a büntetőterületen belül, s nem fújt a sípjába. Csak a 94. percben. De akkor hármat is…
Más blogok, illetve a Nemzeti Sportot is figyelmen kívül hagyva álljon itt az osztályozókönyvem az újkori magyar hősökről!
Bogdán Ádám: 6. Egy nagy bravúrja volt, meg egy kisebb bakija, de még időben sikerült megfognia a szöglet után kiejtett labdát. Mindenesetre látszik rajta a magabiztosság, évekre meg van oldva a kapuskérdés. Csak így tovább!
Vanczák Vilmos: 6. Arcsérülése már a múlté, bátran és jól játszott. Mondhatnám, hogy tőle szokatlanul, de az utóbbi időben szerencsére a válogatottban is egyre megbízhatóbban teljesít – persze, néha lemaradt, mint a borravaló, de mindig volt, aki kisegítse.
Korcsmár Zsolt: 7. Magabiztosságot sugároz a védelem többi tagja felé is, a törökök nem tudtak mit kezdeni vele. Az észtek ellen még védekező középpályást játszott, de most a szükség is úgy hozta, hogy eredeti helyén kellett bizonyítania. Sikerült is neki.
Mészáros Norbert: 6. A védelem bástyája, aki remekül vette át Juhász szerepét a hátsóalakzat közepén. Részint neki is köszönhető, hogy a vendégeknek alig volt helyzetük.
Kádár Tamás: 7. az első félidőben kevésen múlott, hogy nem fejelt öngólt, azt leszámítva jól játszott, s gólpasszt adott Szalai Ádámnak. Laczkó Zsoltot el kell felejteni, amíg van egy Kádár Tamásunk bal szélen…
Varga József: 8. Hihetetlen, mekkorát játszott már megint ez a kis ember. Vele kapcsolatban az az érzésem, hogy még egy hasonló iramú meccset képes lenne lejátszani. Mindenhol ott volt, nem ismert elveszett labdát, a csapat egyik legjobbja volt ezen az estén is.
Elek Ákos: 6. Ezúttal kicsit talán szürkébb volt, de az is lehet, csak nekem nem tűnt fel a játéka. Ez egy védekező középpályás esetében nem baj, keveset hallottam a nevét, de ez azt jelenti, hogy nem sokat hibázott. Most nem balhátvéd volt, s nem adott gólpasszt az ellenfélnek…
Hajnal Tamás: 8. Nagyot küzdött, jól játszott, a tizenegyes előtt ő ívelte középre a labdát. Sokáig hiányoltuk a válogatottban a jó teljesítményt tőle, ám ezen a két meccsen nem lehetett rá panasz.Neki is jár a vastaps.
Koman Vladimir: 7. Lassan igazi vezéregyéniség, a csapat esze, ezúttal is remekül játszott, tizenegyest harcolt ki, s ő egyenlített, igaz, góljához jókora szerencse kellett. Nem értem, Oroszországban miért kap időnként csak perceket klubjában.
Gera Zoltán: 7. A tizenegyest be kell lőni – ő be is lőtte, nem remegett meg a lába. De ezen kívül is jól játszott, igazi csapatkapitány volt, labdáinak szeme volt, újra a régi Gerát láttuk.
Szalai Ádám: 8. Óriásit küzdött a török védők gyűrűjében és hosszú idő után újra gólt lőtt a nemzeti csapatban. Kellett ez ahhoz, hogy ne romoljon a válogatottbeli gólmutatója: jelenleg 13 meccsen hét gól áll a neve mellett, ez több mint vállalható teljesítmény. Az észtek ellen két ziccert is elrontott, szerencsére ez nem szegte kedvét, s ezúttal nagyot játszott.
Egervári jókor és jól cserélt, Koltai Tamás (6), Pátkai Máté (7) és Pintér Ádám (6) is jól szálltak be a meccsbe, s kivették a részüket a győzelemből.
Miután a hollandok Budapest után Bukarestben is négyet rúgtak, a magyarok feljöttek közvetlenül a románok mellé a csoportban. Egervári Sándor rengeteg kritikát kapott a holland meccs után, némelyiknek volt is alapja, de azért ne feledjük, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül ez a válogatott Erwin Koeman kirúgása óta. Tavaly a svédeket, idén a törököket is igen komoly tétmeccsen sikerült legyűrni, s látható a fejlődés a csapat játékán. A kapitány remek taktikával küldte pályára ma az együttesét, mikor megláttam a kezdőt, éreztem, hogy lehet keresnivalónk (azért még mindig azt mondom, Husztival hosszú távon ki kell békülnie a kapitánynak. Ugyanakkor az nagyon érdekes, hogy Dzsudzsák mennyire nem hiányzott ebből a csapatból. Igazi CSAPAT volt a pályán, ami meglehet, Balázsnál néha egyénekből áll...). A törökök több kulcsjátékosukat nélkülözték, de ez ránk is igaz, így ezzel nem takarózhatnak (a tőlünk kapott zakóval is csak ideig-óráig nem fognak fázni…). Abdullah Avci félholdja csillaga alighanem leáldozott a török kispadon, két kebab elfogyasztása közben lassan készülhetnek a 2016-os Európa-bajnoki selejtezőkre. Nincs az az Allah, mely kihúzza őket a slamasztikából, merthogy jelenleg így áll a csoport:
1. Hollandia 4 4 - - 13-2 12
2. Magyarország 4 3 - 1 10-5 9
3. Románia 4 3 - 1 8-4 9
4. Törökország 4 1 - 3 4-6 3
5. Észtország 4 1 - 3 1-6 3
6. Andorra 4 - - 4 0-13 0
Milyen jó ezt leírni… S milyen jó lesz kimenni március 22-én a románok elleni következő selejtezőre!
Addig is HAJRÁ MAGYAROK!!! SZÉP VOLT FIÚK!!!
Ps: Vajon ez után a török-verés után mikorra lesz elrendelve a harang megkongatása? A déli tizenkét óra már foglalt. Egy bizonyos nándorfehérvári győzelem emlékére…
