Hódít a Dream Team Poker, csapatverseny már az idei WSOP-n is

2009.05.20. 11:40
Címkék
Az idei World Series of Poker versenynaptárjában először szerepel a Dream Team Poker elnevezésű verseny, amelyen háromfős csapatok mérhetik össze tudásukat.
Jeffrey Pollack
Jeffrey Pollack
Jeffrey Pollack
Jeffrey Pollack
Már nyakunkon a Las Vegas-i versenysorozat, amely több érdekességgel is szolgál idén. Továbbra is a tízezer dollár nevezési díjú hold’em verseny a legnagyobb érdeklődéssel várt viadal, amelynek döntőasztalát a tavalyi évhez hasonlóan nem a WSOP háromhetes nyári szakaszán rendezik, hanem a jobb televíziós közvetítés érdekében novemberben ül asztalhoz az utolsó kilenc játékos.

Ezenkívül idén első alkalommal rendeznek jótékonysági tornát a versenysorozat idejére, az Ante Up For Africa elnevezésű eseménysorozat karitatív versenyt szervez éppen a főverseny előestéjére, s bevételeit szokás szerint a darfuri rászorulók kapják. A sorozat egyre népszerűbb, mind többen áldoznak az afrikai humanitárius katasztrófa áldozatainak támogatására.

Egy másik esemény is megjelenik idén a WSOP-n, amelynek szervezői tovább igyekeznek szélesíteni a Las Vegas-i tornasorozat palettáját. Nyáron először rendeznek csapatversenyt, a már megismert és nagy népszerűséggel terjedő Dream Team Poker először kap helyet a versenynaptárban.

„Azok után, hogy látjuk a Dream Team Poker terjedését és népszerűségét, úgy döntöttünk, hogy remek kezdeményezés lenne egy csapatközpontú verseny megszervezése is. A Dream Team Poker csak az egyik újdonság lesz az idei WSOP-n, bízunk benne, hogy az új vívmányok mindenkinek elnyerik a tetszését” – mondta Jeffrey Pollack.

Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az első csapatversenyre külön honlapon keresztül lehet jelentkezni (DreamTeamPoker.com), az első háromszáz csapat saját, egyedi mintájú pólót kap a versenyre. A tornára jelentkező csapatok résztvevői 560 dollár nevezési díjra számíthatnak, az eseményre július 12–13-án kerül sor.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Póker a középpontban
Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
7 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
42 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája